Jeges fogadtatás a kiállításon

A honi hűtőipar és a fagyasztott élelmiszer-kereskedelem karrierjével ismerteti meg a publikumot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipar Múzeum kamarakiállítása. Az apropó: hetvenéves lett Európa első, a nagyvilág második gyorsfagyasztott termékmárkája, a Naprendszer első hőmérőző eszkimójával díszített Mirelite.

Elsőként az Első Magyar Hűtőház birodalmi léptékű épületét csodálhatjuk meg a Pesti Hírlap 1927-es fotográfiának nagyításán, alatta az első hazai, folyamatosan működő gyorsfagyasztó berendezés táblája hirdeti, hogy nem csak antik erotikus szobrot érdemes gyűjteni a közönség épülésére.

Népi demokratikus meleg vacsora
Népi demokratikus meleg vacsora
MKVM

A népi demokráciába tűnünk át innen, amely egy korabeli műkonyhában köszön vissza, szerencsére csak kicsit. A berendezők egy keményen dolgozó háztartásbelire tették a hangsúlyt, az asszonka babos ingben készíti a meleg vacsorát urának, természetesen gyorsfagyasztott alapanyagból, a közegben elvárhatónál úgy 400 százalékkal több mirelites logóval övezve és szerelve – de hát ez itt mégiscsak az ő ünnepük.

Ki van állítva egy remek Szaratov hűtőszekrény is, azzal a fényes, szarv alakú fogantyújával; mások mellett egy citromot fedeztem fel benne, továbbá bizonyos „Holló”, „Zengő” és „Róna” háromszögsajtokat, és erről az egészről eszembe jutott, hogy egyszer egy ugyanilyen fridzsider felső polcán sunyin belenyomtam egy citrompótló tablettát egy mackósajtba, hogy majd milyen öröm lesz nézni a húgom arcát, amikor beleharap, de végül én haraptam bele.

A blokk fényét a jó öreg, érdesített, halványlila szódásszifon emeli olümposzi magasságokba. Klasszak azok a fotókkal ékesített készételes papírdobozok is, amelyeken a pacalpörkölt például úgy néz ki, mint egy marék gépolajba áztatott egzotikus faféreg.

A gyorsfagyasztás és a közízlés kapcsolatának alakulását pompás reklámajándékokon tudjuk követni. Láttunk remekbe szabott hűtőipari nyakkendőt, egy zacskó fagyott zöldborsóra lesújtani készülő öklöt formázó sörnyitót Békéscsabai Hűtőipari Rt. felirattal, és egy remek céges fali hőmérőt, amely éppen 22 fokot mutatott, mert a múzeumnak fontos a látogatók hőérzete.

„HIDEGET MELEG SZÍVVEL” Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum, III., Korona tér 1. A kiállítás május 10-ig látható

Fagyos történelem

A gyorsfagyasztás angol találmány: a Bird’s Eye cég 1930-ban szabadalmaztatta többlemezes fagyasztószekrényét, amely alkalmas volt zöldség és gyümölcs fagyasztására is. Hamarosan Magyarországon is megjelent az eljárás, és megszületett a magyar hűtőipar fő terméke, a Mirelite.

A köznevesült mozaikszó a Mezőgazdasági Ipar Rt. nevéből és az elit(e) kifejezésből állt össze.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.