Jacques Loussier generációjának egyedülálló művésze, talán épp azért, mert stílusa egyetlen műfajba sem sorolható. Virtuóz és változatos munkásságáért tavaly Gramophone díjjal tüntették ki. A jelenlegi felálláson kívül számos egyéb produkcióban is részt vett, több száz mozi és tévéfilm zenéje fűződik a nevéhez. Tavaly The 50th Anniversary Recording címmel jelent meg nagylemeze, amely visszatekintés az elmúlt ötven év főbb állomásaira. S amellyel kapcsolatban Loussier úgy nyilatkozott: „Talán soha nem zongoráztam ilyen jól."

A zongorista pályája egyébként az 1950-es évek végén, a dzsessz történelmének egyik leginkább kísérletező időszakában kezdődött. Loussier prominens szerepet játszott a dzsessz fejlődésében, például azzal, hogy egy addig többé-kevésbé érintetlen területre merészkedett: a múlt század derekán fiatal zongoristaként Bach zeneműveire improvizált. Szabadidejében barátainak tartott előadásaiban ötvözte Bach zenéjét a dzsesszel, teljesen új, friss, innovatív áramlatokat költöztetve a párizsi klubokba. Tulajdonképpen ennek köszönheti, hogy karrierje elindult.

Negyvenöt éves korában úgy döntött, visszavonul, hogy zenei témájú kutatásainak szentelhesse idejét. Ekkoriban miséket komponált, és nagy hatással volt rá Vivaldi, Ravel, Satie, valamint Debussy és Schumann munkássága is. Egyedi előadói stílusa és merész kísérletező kedve felkeltette Bernard Gavoty figyelmét is. A híres francia zenetudós így jellemezte a zongoristát: „Hogy Loussier lenne a világ legjobb zongoristája? A saját stílusában minden kétséget kizáróan az."

Erről mi magunk is meggyőződhetünk az augusztus 24-i koncerten, amely fél kilenckor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban.