Izraelben kiverte a biztosítékot a magyar eurovíziós dal

A budapesti izraeli nagykövet törölne egy részt Boggie háborúellenes számának a háttérvetítéséből.

A 2015-ös magyar eurovíziós selejtezőt – írja a VS – Csemer Boglárka, azaz Boggie nyerte a Wars for Nothing (Háborúk a semmiért) című dalával, így ő képviseli hazánkat a májusi bécsi döntőben.

A Wars for Nothing szövege is a háborúk ellen szólal fel, de ami kicsapta Izraelnél a biztosítékot, az a magyar döntő háttérvetítése volt. Boggie mögött, miközben a dalt énekelte, olyan szöveget írtak ki, amelyben háborúkat és azok áldozatait sorolták fel. Ezek között volt látható ez is: „2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil, köztük több, mint 500 gyerek”

Izraelben erre már a döntő után is többen nemtetszésüket fejezték ki. Most azonban az ország budapesti nagykövete a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordult azzal a kéréssel, hogy ez a felirat ne legyen megjelenítve a bécsi döntőn, Mor szerint ugyanis kényes politikai megnyilvánulást tartalmaz.

Információk szerint a magyar hatóság megígérte, hogy törlik a feliratot. Arra amúgy sincs sok esély, hogy Boggie ugyanazzal a színpadképpel lépjen fel a dalfesztiválon Bécsben, mint itthon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.