Itthon is láthatjuk Osvárt Andreát

A Olaszországban televíziós és filmszereplései révén ismertté vált Osvárt Andrea színésznő lesz szombaton és vasárnap a Puskin mozi vendége, ahol két filmjét fogják vetíteni, s a művésznő beszél itáliai karrierjéről is.

Szombaton és vasárnap este nyolckor a budapesti Puskin Moziban vetítik le Stefano Chiantini Egy kis történet és Fabrizio Cattani A víz mágusa című filmjét. Mindkét filmben szerepel az Olaszországban televíziós és filmművészeti szereplései révén ismertté vált Osvárt Andrea színésznő.

A vetítések előtt a színésznő illetve a két rendező ismerteti a filmet, majd a vetítést követően válaszolnak a közönség kérdéseire.


Február 28-án az Egy kis történet lesz látható, mely Olaszországban még nem került forgalmazásra. A film három fiatal hegymászóról szól, akiknek feladata a földcsuszamlások megelőzése. Merészségük túlmegy a természet erejével való harcon.


Március 1-én, A víz mágusa című filmet mutatják be. A történet Materában játszódik, két ember szökéséről szól. Egyikük, a film főszereplője egy kelet-európai fiatal lány, aki egy alvilági főnök elől menekül, akitől teherbe esett, a másik a víz mágusa, egy szomorú skizofrén, akinek egyetlen csodálatos képessége van, megérzi a föld alatti forrásokat.


Mindkét film olasz nyelven magyar nyelvű szinkrontolmácsolással kerül vetítésre. A víz mágusa című film angol feliratos.

 

Osvárt Andrea a San Remó-i dalfesztivál háziasszonyaként
Osvárt Andrea a San Remó-i dalfesztivál háziasszonyaként
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.