Itt az opera, amelynek bemutatóján Hitler is ott volt

Először játsszák Magyarországon azt az operát, amelynek bécsi bemutatóján Hitler is részt vett.

Október 1-jén és 3-án folytatódik a Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok közös, Richard Strauss Magyarországon még be nem mutatott, vagy ritkán játszott zenés színpadi műveit bemutató sorozata.

A béke napja (Friedenstag) és a Daphné kerül a színpadra úgy, ahogy Strauss eredetileg is tervezte, tehát egymás után mutatják be a két művet. Ráadásul A béke napját még sosem játszották Magyarországon. Némedi Csaba rendezésében a berlini olimpia adja majd az előadás keretét.

Az 1936-os berlini olimpia himnuszát ugyanis Richard Strauss írta, akiről köztudott volt, hogy megveti és lenézi a sportokat. A vállalás hátterében legalább annyira lehetett ott Strauss kényes viszonya a náci párttal (a zeneszerző fogadott lánya és unokái zsidó származásúak voltak), mint a munkáért járó közel tízezer márkás honorárium.

Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója azt mondta az előadásról, hogy ennek az operának a fogadtatása a mai napig megosztott. Egyrészt a béke üzenetét közvetíti, másrészt azonban igen nehéz a nemzetiszocialisták árnyékától megszabadítani.

Elég, ha annyit mondunk, hogy a Friedenstag ausztriai bemutatóján maga Hitler is ott volt a Bécsi Operaházban 1939-ban. A darab száz előadást ért meg, amíg A béke napját végképp el nem lehetetlenítette a világháború, írja az Index.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.