Ismét Aranyvackor-pályázat

A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése (MGYKE) újra meghirdeti az elsősorban leendő szerzők és illusztrátorok számára létrehozott Aranyvackor pályázatot. Olyanok jelentkezését várják tehát, akik a későbbiekben komolyan és hivatásszerűen szeretnének foglalkozni a gyerekeknek szóló kötetek írásával és illusztrálásával.

Az MGYKE honlapján olvasható felhívás szerint „az Aranyvackor-díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető.”

Eddig négy verseny zajlott le, ezek nyomán több kiadvány is létrejött már, egyebek mellett a Sárkány a lépcsőházban, a Volt egyszer egy, és a Sári és Nemszemétke. „Olyan alkotók és olyan művek mutatkozhattak be, akik a nagy hagyományokkal bíró magyar gyermekkönyvkiadást a mai kor szellemiségével, látványvilágával frissíthetik fel” – írják a szervezők.

A legújabb pályázat központi témája: Rázós Ügyek. Ezekből jó sok akad, a gyerekek és a felnőttek világában is – rengetek olyan helyzet, történet, érzés, titok üti fel a fejét, amiről nehéz beszélni. Vagy szinte lehetetlen. A kiírásban megfogalmazott kérdésre, hogy vajon lehet-e ezekről-ezekből olyan gyerekkönyveket készíteni, amelyek  akár mosollyal, akár könnyekkel, de feloldhatják a kínos csendet?

November 30-a után kiderül, ekkor van ugyanis a pályázatok beérkezési határideje. A fődíj: 100 ezer forint. Az Aranyvackorról bővebb információ ITT érhető el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.