A boldog költő című írásában Vas sallangmentes őszinteséggel elemzi Radnóti költői személyiségét, irodalmi fejlődésének ívét. Szerinte kezdeti, mesterkéltnek tűnő költeményei után a költő 5.-6. kötetében szólalnak meg az első „igaz hangok". Radnótit naiv költőnek látja, akitől idegen a bölcselkedés, ám aki a legnagyobb formaművészek egyike. Tragikus halála előtt írt utolsó verseit „evangéliumi szépségűeknek" véli. A keltezés nélküli esszét, amely 1947-ben, esetleg 1949-ben születhetett, Radnóti monográfusa, Ferencz Győző fedezte föl. A Holmi című irodalmi folyóirat júniusi számában hozza először nyomtatásban, péntek este a Bartókon Szervét Tibor olvassa föl. A közrádió zenei és kulturális adója más műsorokban is emlékezik a költőre: szombaton a műveit angolul tolmácsoló Gömöri György Radnótit idéző saját versei szólalnak meg; kedden egyebek között egy túlélő visszaemlékezéseit hallhatjuk, aki együtt volt a bori kényszermunkatáborban Radnótival.