Nem tudom pontosan, hogyan ír az író. Mondjuk, reggel felkel, iszik egy méregerős kávét, majd leül a klaviatúrához, kicsit masszírozza a homlokát, és átengedve magát a pillanatnak kopogtatni kezd? Amikor aztán félberoppan a történet, szünetet tart, majd újabb kávé és újabb kopogás? Végül, amikor arra a napra végképp megfakul a lendület, leballag egy közeli presszóba, és egy pohár delejesen gyöngyöző fröccs társaságában a másnap megírandó ígéretes fordulatokon töri a fejét? Esetleg élményszerzés céljából hisztérikusan beleveti magát a nagybetűs életbe?

Az író csak akkor író, amikor ír, vagy a benne örökösen nyugtalankodó gondolatok okán a nap huszonnégy órájában az? Látszik-e valakin, hogy író? Akadnak-e az íróságnak félreérthetetlenül dekódolható külső, belső megkülönböztető jegyei? A lefényképezett íróról például a fotográfia alapján kiderül-e, hogy író?

Bartis Attila, 2013

Ezek a kérdések kavarognak az emberben, miközben Szilágyi Lenke íróportréit nézi a Mai Manó Ház földszinti galériájában. Az április végén rendezett könyvfesztivál kapcsán született kiállításon azok a képek láthatók, amelyeket Szilágyi Lenke A szabadság színes ceruzái: huszonöt író huszonöt évről című, a Magvető Kiadónál 2014-ben megjelent kötethez készített. És lényegében tényleg a legjobbak láthatók ebben a válogatásban.

A legjobb írók, akik történetesen nem írnak, hanem néznek. Fegyelmezetten, oldottan, kíváncsian, egykedvűen, leplezett zavarral, de láthatóan: immár megadva magukat a helyzetnek. Némelyek könyvek biztonságot nyújtó kupacai között láthatók (Esterházy Péter, Závada Pál), más egy pohár vörösbor barátságos közelségében (Konrád György), megint más egy korsó sörbe kapaszkodva (Cserna-Szabó András), ki pedig egy csésze kávé otthonosságát is a képhez igazítva (Parti Nagy Lajos, Bodor Ádám).

Borbély Szilárd, 2013

Van, aki profi fotómodellként mutatkozik (Barnás Ferenc) és akad, aki – noha a képek többségére inkább a szolid komolyság jellemző – a Szilágyi Lenke által teremtett szerethető helyzetnek megfelelő jókedvvel áll a kamera elé (Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina). Szép, koncentrált felvételek – a mondatok virtuózai ezúttal némák, fegyverüktől, a szavaktól megfosztott képi alanyok. Ezúttal a képek beszélnek helyettük, és ez a beszéd is tetszetős. Szívesen nézzük a szavakat.

Szilágyi Lenke: Íróportrék. Mai Manó Ház

Megtekinthető június 7-ig.