Mitől Švejk a színházban Švejk? Attól, hogy Josef Lada közismert illusztrációjára hasonlít? Mert olvasóknak, filmnézőknek világszerte Lada halhatatlan grafikái befolyásolják képzeletüket. Belép a Nagymező utcai pincébe szabott színpadra Nagy Viktor. Nem kérdéses: ő maga Švejk, a derék katona, a szolgálati előírásokat a paródiáig megvalósító engedelmes anarchista, a békés cseh polgár, aki nem vágyik vezető főnökké lenni, adóparadicsomban vastag folyószámlára sem, csak esti sörét kívánja törzshelyén, hogy békén hagyják, nézegethesse a világot és mindenre tudjon egy párhuzamos anekdotát. Jó asztaltársaságra vágyik. Nem jobb társadalomra. Látszólag kevéssel beéri. Mégis a legtöbbet akarja. Megvédeni szabadságát. Belső sérthetetlenségét.

A színész vagy Švejk, vagy nem Švejk. Nem segítheti Švejkké sminkmester, színházi fodrász, gumimaszk, has-tömés a császári és királyi egyenruha alatt.

Cseppet sem látszik butának Nagy Viktor mindig derűsképű Švejkje. Még csak azt sem tételezhetjük fel róla, hogy álnok volna, mégis csavaros eszűen kifog a monarchia feszes fegyelmén. Bizalommal néz a világba. Elfogad minden embert olyannak, amilyen (annak érdekében, hogy őt se akarják mássá facsarni).

Fénylik orcája. Odaadóan mosolyog. Nem elrajzolt az arca. Különösebb sminket sem használ. Belülről ragyog előzékenysége, vitákat kerülő beleegyezése a legostobább állami parancsba.

Butának mondják, de ütődöttnek csak engedékenységből látszik, amikor kinyújtott nyelvvel válaszol; nem utasították, hogy visszavonja nyelvét, tehát kinnfelejti a szájából. Haptákban válaszol. Csak annyit cselekszik, amennyire utasítják. S egy országra semmi nem hoz nagyobb bajt, mintha betű szerint betartják az előírásokat.

Nadrágját picinyt a hasa fölött köti meg. Ettől látszik ideiglenes bakának, akit kirepített a történelem a Kehely ívóból. Belső derűje abból a bizonyosságból fakad, hogy a hatalmi bárgyúság csak átmeneti, hamarosan visszaáll a fajkutyák hamisításának isteni rendje.

A regényt idő szerint Spiró György írta színpadra. Beledolgozott Szegvári Menyhért rendező és Győri Zsuzsanna színházi szakszolgálatos. Balszerencsénkre konferansz-szöveg kapcsolja egymáshoz az epikus jeleneteket, ezeket szegény Spindlernek, ennek a sokszínű és ezer szerepre kiválóan alkalmas színésznek kell a közönséggel tudatnia. Lefordítja kötelességszerűen a legegyszerűbb német kifejezéseket egy olyan városban, ahol százhatvan éve még a német volt a hivatalos és közérintkezési nyelv, ahol mára Goethe nyelvéből mindenki tud legalább annyit, hogy nix dájcs.

A mindeddig Kaposvár leívelő szakaszában tevékeny Nagy Viktoron kívül partnerei több szerepben is mutatkoznak. A Palivec korcsmárost aggódó figyelemmel, az éhenkórász Baloun, nagyétkűségét istenátkaként elszenvedő Törköly Levente adja mulatságosan. Balkánilag kicsapongó kedéllyel táncol. Haás Vander Péter Lukas főhadnagyként maga a megtestesült militáns tökfejűség. Körtvélyessy Zsolt mordizom-adta szoldateszka. Cs. Németh Lajos úri tökfej katonatisztje félelmetesen finom.

A csillogó komédiás Kerekes József mértéktartó és arányos bohócisággal tántorgó Katz, tábori lelkész, sarlatán katonaorvos, és obszcén étkezését előkelő ízléssel elfogyasztó tiszt. Kovács Ferenc és Katona Zoltán több szerepapróságban igen megfelelőek. Utoljára maradt Stefanovics Angéla. Öregasszonyként ránehezedik a kétséges végeredményű paróka. Üde és kacér cseléd. Finomkodó osztrák úriasszony. És vidéki lupanár nyersmodorú bérszeretője.

Húros Annamária, Krsztovics Sándor és Szegvári Menyhért hárman jegyzik a díszlet megtervezését, amivel sok költséget megtakarítottak az igazgatóságnak.