Indonéz kakasvér a Fogasházban

Az indonéz szigetvilág mindennapi életével és kultúrájával is megismerkedhetnek, akik a hét végén ellátogatnak a Fogasházba a Szimbiózis kulturális antropológiai fesztiválra. Emellett szó lesz a digitális identitásokról és ökofalvakról, de a Magyarországra érkezett bevándorlók és menekültek világába is bepillanthatunk.

Indonézia lesz a központi témája a hét végi Szimbiózis Napoknak. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő kulturális antropológiai fesztivál a Fogasházban lesz május 10-11-én, pénteken és szombaton.

Pénteken a Profilantrop Egyesület szervezésében indonéz fiatalok által készített dokumentumfilmeket vetítenek. Ezeknek az a különlegessége, hogy a fiatalok önmagukról, saját közösségükről forgattak: a szervezők közleménye szerint az, hogy maga a közösség tagja öndokumentarista módon mutat be egy jelenséget, hitelessé és izgalmassá teszi ezeket a filmeket; a „kutató” értelmezése, mint potenciális torzító tényező, kikerül a „képletből”.

Ezután Egyed Péter kiállításának megnyitója következik, amelyen Balin és Jáván készült fotóit mutatja be. Az estét Sebestyén Anikó Kakasvér és Virágszirom című könyvének bemutatója zárja – a szerző, aki egy évet töltött Bali szigetén, fényképekkel és rituális táncok bemutatásával hozza közelebb a látogatókhoz a távoli kultúrát.

Mindeközben pénteken és szombaton is lehetőség lesz az indonéz mítoszok feldolgozására alkotómunkán keresztül, és az indonéz batikolás technikáját is megtanulhatjuk. Mindkét napon megismerkedhetünk az indonéz mesevilággal is.

A fesztivál minden évben figyelmet szentel a jelenkori társadalmi, kulturális környezet jelenségeinek és eseményeinek, így idén is hallhatunk a digitális identitásokról, azok formáiról és kommunikációjáról. Érzékenyítő wokshop keretében feszegethetjük saját határainkat a női egyenjogúság területén a "Mégis, kinek a szexizmusa?" és a "Határok Átlépése" című workshopok keretében – olvasható a közleményben.

Több szekciónak is témája lesz az egészség és a kultúra kapcsolata, illetve a táplálkozáskultúra mint antropológiai kutatási terület. A fesztivál Társadalom és fotográfia című szekciójában a kultúra képi ábrázolási módjairól hallhatnak érdekességeket a látogatók. Emellett szó lesz a magyarországi ökofalvakról, amelyek a mai magyar vidék problémáira való reflektálásként születtek meg, és nyújtanak alternatívát a vidéki emberek számára.

Szintén kiemelt témája a rendezvénynek a velünk élő bevándorlók, menekültek helyzete Magyarországon. A Református Menekült Misszió "élő könyvtár" keretében nyújt lehetőséget beszélgetésre itt élő bevándorló fiatalokkal, a Néprajzi Múzeum munkatársai pedig a menekültek tárgyi kultúráját elemezve ismertetik meg velünk, hogyan is teremtünk otthonosságot egy idegen környezetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.