Ilona grófné palotát díszít

Októberben tűnt fel a Kieselbach Galéria árverésén Nádasdy Ferencné Zichy Ilona egész alakos portréképe, amelyet a magyar állam vásárolt meg, élve elővásárlási jogával. A festményt mától mutatja be a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, majd a nádasdladányi Nádasdy-kastély dísze lesz, hisz történetileg odatartozik.

Barabás Miklós: Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona
Barabás Miklós: Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona

A ladányi kastélyt Ilona grófné még együtt tervezgette férjével. Ott volt 1873 tavaszán az alapkő letételénél is, de még abban az évben kolerában meghalt, mindössze huszonnégy éves korában. Agárdon temették el, a ma is álló gránitobeliszk alatt, hisz ekkoriban a család az ottani kastélyában élt. A Nádasdyak 1876-ban, az új kastély felépültével tették át székhelyüket Ladányba, ahová azonban már az elhunyt grófné nem, csak az emléke költözhetett be. Az özvegy gróf soha nem tudta feledni fiatal feleségét – nem is házasodott újra –, s többféle módon is őrizte emlékét. Kápolnát építtetett, és a kastély több termét is hitvese portréképeivel díszítette.

A másik világháborút követően a kastélyt kifosztották, s amikor a rendszerváltás után elkezdődött a ma is tartó rekonstrukció folyamata, a nulláról kezdték az elveszett berendezési tárgyak pótlását. Néhány évvel ezelőtt visszakerült a hajdani 25 ezer kötetes könyvtár mintegy ezer darabja, majd az úgynevezett ősök csarnokába néhány festményt helyeztek letétbe a Magyar Nemzeti Múzeum történeti arcképcsarnokából. Ezek között már látható volt egy másik Barabás Miklós-kép Ilona grófnéról, ennek a párja.

Bár a család festője Valentiny János volt, Barabás Miklóst is több alkalommal felkérték a Nádasdyak, minden bizonnyal ő festett képet soborsini kastélyukról is.

A most előkerült kép eredete nem publikus. Nem lehet tudni róla, hogy azok közül való-e, amelyek korábban a ladányi kastélyt ékesítették. Az viszont tudható, hogy a Nemzeti Galériában volt letétben, innen visszakerült szentendrei tulajdonosához, majd a Kieselbach Galéria őszi aukciójára, ahol 5,5 millió forintos kikiáltási áron kínálták. Mivel védett képről volt szó, az állami műemlékeket – köztük a nádasdladányi kastélyt – gondozó Forster Központ élt elővételi jogával, s állami keretből, a nyertes licit összegével egyező áron, 6,6 millió forintért megvásárolta a festményt, amelyet ma ad át L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár és Sághi Attila, a Forster Központ elnöke a fehérvári múzeumnak.

Barabás Miklós ezt a művét fénykép után festette, négy évvel alanya halála után, 1877-ben. A festményen a fiatal grófné fekete ruhában áll egy asztalka mellett, amelyen gyermekeinek fényképe látszik, nyakában pedig egy medalionon korábban meghalt kislánya, Anna neve olvasható. A festő egyébként nem említi ezt a képét műveinek sorában. Ettől függetlenül nem lehet kétségünk, hogy a mű eredeti, és afelől sem, hogy Zichy Ilonát mintázza.

Kastélyberendezések forrásai

A Forster Központban idén 8 millió forint áll rendelkezésre kastélyberendezésül szolgáló műtárgyak vásárlására, ebből bútorbeszerzések vannak folyamatban. Más forrásból, projektkeretből vásárol továbbá gyűjteményeket a Forster az edelényi kastély számára.

Ismét más forrásból, a mintegy 50 millió forintos állami műtárgy-elővásárlási keretből sikerült megvenni a fenti cikkben szereplő Barabás-képet Nádasdladány számára. A fertődi Esterházy-kastélyban – amely tavasz óta önálló intézmény – nagyságrendileg tízmillió forintos keretből szerezhetnek vissza egykori berendezési tárgyakat és sok mindent vásárolnak is, folyamatban van például a díszterem több eredeti ülőbútorának megvétele és hangszervásárlás is. A keszthelyi Helikon kastélyba – amely nemrég lett önálló intézmény –kölcsönzés révén kerültek vissza az 1949-ben elvitt Festetics-bútorok az Iparművészeti Múzeumból, önálló vásárlási keretük eddig nem volt. Jövőre viszont lesz. Gödöllőn a közelmúltban tért vissza eredeti helyére a királyi kastély egyik ékessége: Grassalkovich Antal lovának, Schimmelnek a szobra, amely a II. világháború után tűnt el.

Ez azonban nem aukción bukkant fel, hanem töredéke került elő egy szovjet időkben épített szerelőaknából, s a részlet alapján faragtatták. (Cs. L.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.