Idén is eseménydús a Budapesti Tavaszi Fesztivál

A klasszikus zene és Haydn mellett idén a színház, Csehország, és a japán kultúra lesz a középpontban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, amelyen 48 helyszínen 248 előadás várja a látogatókat március 20. és április 5. között - jelentették be a mai sajtótájékoztatón.

Az idei fesztiválon is jó néhány neves előadó és társulat szórakoztatja a közönséget. Itt lesz például napjaink egyik legkedveltebb hegedűművésze, Joshua Bell, ismét koncertezik a klasszikus és a rockzenét egyforma szenvedéllyel játszó, különc hegedűs, Nigel Kennedy (aki most a változatosság kedvéért jazz programmal érkezik), Mozart áriákat énekel Susan Graham, francia melódiákat játszik Philippe Jaroussky.

A Haydn évfordulóhoz kapcsolódva több program zajlik a neves zeneszerző műveinek jegyében: az életmű keresztmetszetét vázolják fel koncertekkel és operákkal, de a kiállításkedvelőknek sem kell nélkülüzniük Haydnt, hiszen az Iparművészeti Múzeum Óra-szimfónia címmel nyitja meg óratörténeti kiállítását.

Idén egy külön fesztivállal is felér a színházi program, többek között látható lesz a varsói Teatr Narodowy színház Pál utcai fiúk-előadása, a szentpétervári Malij Tyeatr Lear királya, a Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll pedig Marx Tőkéjének első kötetét viszi színre.

A díszvendég ebben az évben Csehország: többek között játszik a Prágai Rádiózenekar, kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban a cseh szecesszió vezéralakja, Alfons Mucha alkotásaiból, fellép a Prágai Nemzeti Színház Balettegyüttese. A másik kiemelt ország Japán: kultúrájával, szokásaival a Thália színház programjain lehet ismerkedni.

Kísérőprogramként most is megrendezik a Táncháztalálkozót, az idén Fringe + névre keresztelt tehetségkutató fesztiválon pedig az elmúlt évek legjobbjai lépnek fel újra. Tizennégy vidéki város saját programokkal csatlakozik a tavaszi fesztiválhoz.

A közel 1,4 milliárd forintból megvalósított programokra már eladták a jegyek majdnem nyolcvan százalékát, de még érdemes átnézni a teljes programot a fesztivál honlapján.

A Malij Tyeatr Lear királya
A Malij Tyeatr Lear királya
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.