ICOMOS: Az átalakítások tévútra vezettek

„A folyamatos, jelentős társadalmi veszteséget okozó átalakítások tévútra vezettek. Ezért szűnik meg most egy olyan komplex, tudományos intézmény, aminek létezése nélkül egy nemzeti értékeit tisztelő ország nem létezhet” – írja a nemzetközi műemlékvédelmi tanácsadó szervezet, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága szerdai ülésén született állásfoglalásában a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetésével kapcsolatban.

A műemlékvédelem bajainak kezdetét arra az időre teszi, amikor az Országos Műemlékfelügyelőségből (OMF) Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH) lett, ez húsz évvel ezelőtt, 1992-ben történt : „a műemlékvédelem tudományos és operatív intézményét (OMF) megterhelték a hatósági feladatkörrel, elkezdődött az a káros folyamat, ami a mai helyzethez vezetett. Ettől a pillanattól a műemlékvédelem hatóságként kellett hogy megjelenjen (OMVH), sokszor az alapfeladatától teljesen idegen érdekeket kellett képviselnie. Így állhatott elő az a visszás helyzet, hogy a lélekszámában jelentősen megnőtt szervezet megfelelt a hatósági elvárásoknak, de alapfeladata fokozatosan háttérbe szorult. Viszont bármi negatív esemény történt műemléki környezetben, azért a rajta kívülálló okok miatt is sokszor ez az intézmény vált felelőssé (lásd a tőle független KÖSZ körüli események, a múzeumi jogkörré vált régészeti feltárások esete, ...).”

Ekkortól kezdve a hivatal folyamatosan alakult, előbb integrálódott, majd 2006 után elveszítette fontos tervező- és kivitelezőműhelyét, az ÁMRK-t, végül 2011-ben a területi irodáit, nem jutott már idő a felügyeleti feladatokra: „teljesen megszűnt legfontosabb feladata, a felügyelet, amit teljesen kiszorított a hatósági feladatkör. Műemléki értékleltárunk, topográfiánk pedig nem létezik, vagyis nem ismerjük, hogy milyen érték birtokában vagyunk!” Ami nagy baj, mert ez azt jelenti, hogy olyan értékek eshetnek áldozatául fejlesztéseknek vagy az enyészetnek, amelyeket a műemlékfelügyelet még nem vett észre. „A műemlékvédelem eredeti alapfeladatának ellátását lassan senki nem tekinti feladatának – írja az állásfoglalás. – Még létezett az identitását kereső megcsonkított KÖH, de (…) a központi szervezetben teljes szakágak képviselői tűntek el!”

„A legelmaradottabb országokban is tiszteletteljes kötelességgel tekintenek múltjuk értékeinek megőrzésére. Amikor a közigazgatás racionalizálása az európai normákhoz kíván alkalmazkodni, nem engedhetjük meg magunknak, hogy megszüntessünk egy olyan intézményrendszert, ami minden európai országban meghatározó módon van jelen” – írja az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.