Húszmillió eurós szobrot venne a román állam

A román állam újrakezdte a tárgyalásokat Constantin Brancusi világhírű román szobrász egyik jelentős alkotásának tulajdonosaival, akiktől meg akarják vásárolni az értékes kisplasztikát.
A tulajdonosok már 2014-ben el akarták adni a Föld bölcsessége című, egy földön ülő meztelen nőt ábrázoló szobrot, amelyre a román államnak elővásárlási joga van, de a felek nem tudtak megállapodni, mert 20 millió eurót (6,2 milliárd forint) kértek, amit a román állam sokallt.

Vlad Alexandrescu kulturális miniszter bejelentette, hogy pénteken elkezdődtek a tárgyalások, miután február közepén a bukaresti kormány úgy döntött, újabb vásárlási eljárást kezdeményez. Dan Suciu kormányszóvivő akkor bejelentette, hogy egy új bizottságot állítanak fel, amely a tranzakció lebonyolításáért felel.

A miniszter azt mondta, hogy a tulajdonosok részéről nagy megértést tapasztalt. Nem részletezte, hogy az állam mennyi pénzt hajlandó fordítani a műalkotásra. Úgy vélte, az államnak kötelessége kifizetni legalább az összeg egy részét, hogy Brancusi születésének 140. évfordulója alkalmából jóvátegyék az 1950-es években a román kultúra kiemelkedő alakját ért igazságtalanságot, ugyanis az akkori román kommunista hatalom dekadensnek minősítette Brancusi művészetét - magyarázta a miniszter.

A modern plasztika egyik meghatározó egyénisége 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. Egyik legismertebb műve A végtelen oszlop, amelynek egymás fölött ismétlődő elemei az ember és a világegyetem kapcsolatát fejezik ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.