Húsvét-Liget

Egy „Volt"-feliratú sírhelynél kezdődik az idei Ligeti Szezonnyitó április 12-én délelőtt. Húsvét vasárnap amúgy a közlekedési és a mezőgazdasági múzeumba, a cirkuszba és a Vidámparkba éppúgy várják a látogatókat, mint az állatkertbe vagy a Petőfi Csarnokba.

A Városliget legrégebbi és igen titokzatos emléke egy sír. Toporczi Horváth Jakabé, aki ügyvéd volt, Martinovicsékat védte a jakobinusok elleni perben. A sír története 1806-ban kezdődött, mikor Horváth Jakab végrendeletében 700 forintot hagyott Pest városának - azzal a kikötéssel, hogy a Liget belsejében temettesse el, és sírhelyét Fuit (latinul: volt) feliratú sírkővel jelölje meg.

Ennek a síremléknek a megkoszorúzásával kezdődik vasárnap a 13. Ligeti Szezonnyitó. (Az esemény létrehozója három civilszervezet, a Budapesti Városvédő Egyesület, a Herminamező Polgári Köre, valamint a Liget Köztársaság - a fővárosi és a zuglói önkormányzattal karöltve.)

Persze nemcsak egy koszorúzás jelenti a szezonnyitót. A közlekedési múzeum második emeletén például feldíszített szekérrel fogadják a családokat, a gyerekeket pedig húsvéti kifestővel és csokitojással.

Az épület elől induló szekérrel a látogatók átkocsikázhatnak a mezőgazdasági múzeumba. Emitt húsvét-kiállítás, viaszlevonásos tojásírás-lehetőség és tavaszköszöntő játékok csalogatják őket. Délután háromkor a Petőfi Csarnok vendégeskedik a mezőgazdasági múzeumnál, konkrétabban a Kaláka zenekar muzsikál. Nyilván azért megy a PeCsa a (távoli) szomszédba, mert „otthon" az esti metálkoncertre készülődik (Hammer Fall, Sabaton, Bloodbound).

A műjégpályán zenebohócok, gyerekműsorok, énekesek és játszóház várja a kicsiket, hogy a gólyalábasokat és egyéb komédiások vonulását ne említsük. A Fővárosi Nagycirkusz előtti téren pedig délelőtt cirkuszi eszközök használatát tanulhatják meg, aztán kora délután zenés műsoron, picit később látványos bemutatón tapsolhatnak.

Ne hagyjuk ki az állatkertet sem a húsvéti mulatságokkal teli programokkal, amely (idén is) nyuszisimogatást, játékos vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat jelent.

Aki ennél nagyobb kalandra vágyik, vegyen karszalagos napi belépőt a vasárnap újranyíló Vidámparkba, ahol tizenöt új játékkal - például: vízidodzsemmel, kisvonattal, Tréfás Dzsungel Vasúttal - bővült a kínálat.

 

Városliget
Városliget
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.