Horror és más semmi

A filmrajongók továbbra is a nyarat választották a hűtött mozitermek helyett: a filmszínházak országos hétvégi nézettsége nem érte el 85 ezer eladott belépőt sem.

Ráadásul ennek mintegy a kétharmadát a három dobogós produkció gyűjtötte össze. Beszédes, hogy ezek közül csak egy volt premierfilm: a Végső állomás 5. című 3D-s horror, mely az első helyen áll 21 881 nézővel. Ezen persze nincs igazából mit csodálkozni, a műfaj stabil rajongói hazánkban nincsenek kevesen. Nagyon jól tarja magát a harmadik hete futó Hupikék törpikék nagyvásznas változata, a második helyen landolt 18 917 nézővel. A dobodó harmadik fokán az Őrült, dilis, szerelem áll 14 723 nézővel. A második „legerősebb” premierfilm a Pedro Almodóvar rendezte A bőr, amelyben élek lett: hét kópiával 3 203 nézőtt generált, ez a kilencedik helyhez volt elég. Nem jutott fel a listára a Jodie Foster rendezte, Mel Gibson főszereplésével készült A hódkóros, mely lapunk kritikusa szerint annyira rossz volt, hogy megfájdult tőle az agya. Mindenesetre öt kópiával generált 843 nézőt nyugodtan elkönyvelhetjük bukásnak. Az érzékeny francia dráma, az Angele és Tony két kópiával 111 nézőt szedett össze a víkend alatt. Hát, ez sem túl sok.

Végső állomás 5. - Igazi szadista film, egyre hajmeresztőbb gyilkosságokkal
Végső állomás 5.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.