Horror: tömegsírt találtak a plaza alatt

Amerikai kutatók egy ősi tömegsírt tártak fel egy San Franciscótól nem messze található bevásárlóközpont építési területén. A helyszínen többek között hét olyan férfi maradványaira is rábukkantak, akik mintegy 1150 évvel ezelőtt feltehetően tömeggyilkosság áldozatai lettek.

A kutatók az áldozatokon – akik közül a legfiatalabb férfi 18, míg a legidősebb 40 éves volt – fizikai erőszak (fejsérülések, törött végtagok) nyomait fedezték fel, és kő- és obszidiánfegyverek darabjait is megtalálták a helyszínen. A sírt még 2012-ben, fedezték fel. A régészek ezután kezdték meg a leletmentő feltárást, amelynek során összesen több mint 200 temetkezési helyet találtak. Hamarosan kiderült, hogy a 85. számú sírhely mögött egy hátborzongató történet húzódik meg - írt a Múlt-kor.

„Hét ereje teljében lévő férfi egymáson eltemetve – úgy tűnik, mintha sietősen temették volna el őket" – magyarázta dr. Jelmer Eerkens, a Kaliforniai Egyetem maradványokat megvizsgáló fizikai antropológusa. A kutatónak volt egy olyan sejtése, miszerint a férfiak gyilkosság áldozatai lettek, és nem a feltárási terület környékéről származtak, ezért csapatával együtt vizsgálatoknak vetette alá a maradványokat.

Az egyik férfit bal szeme felett egy erőteljes ütés érte, amelynek következtében koponyájának egy része felrepedt. Egy másik férfi a jobb szeme fölé kapott egy ütést, a medencéjénél pedig obszidiándarabokat találtak, és volt egy áldozat, akinek a bordái között bukkantak rá egy kovakő pengére.

Eerkens és csapata azonban azt is szerette volna tudni, hogy a férfiak honnan származtak, mivel Kalifornia ókori történelmének egyik kulcsfontosságú periódusában éltek. Ekkoriban ezen a területen volt a legnagyobb a népsűrűség a régióban, ezért sokan kerestek új otthont maguknak.

Amikor egy település elérte befogadóképessége határait, tömegek hagyták el az adott falvat, hogy új területen telepedjenek le. Az áttelepülés pedig könnyedén konfliktust eredményezhetett más, már ott élő csoportokkal. Elképzelhető, hogy a 85-ös sírban talált férfiak megtámadták a falu lakóit, és lehetséges, hogy falvak közötti háborúskodás áldozatai lettek – tette hozzá a kutató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.