„Nincs neo-antiszemitizmus, de vannak neo-antiszemiták. (…) Az 1944 után történt három helyi zsidóellenes kirobbanás társadalmi hátterének az elemzése is azt mutatja, hogy itt nem egyszerűen csak a régi antiszemiták újból való jelentkezéséről van szó. Az elsőnél (vagyis az 1946-os kunmadarasi esetben – a szerk.) világosan kirajzolódik a paraszti akcióval kapcsolatban a nacionalista és a nemzetet zsidó elnyomás alatt tudó középosztály szerepe” – írja Bibó István a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című, egyik legismertebb tanulmányában, amelyet csak amiatt idézek, mert amikor befejeztem Závada Pál új regényét, ezek a bibói sorok jutottak eszembe először.

Azt éreztem, mintha Závada az Egy piaci nap című könyv írása közben folyamatosan Bibóra sandított volna, azt kérdezvén: tényleg, Bibó úr? Kunmadarason (vagyis a regénybeli Kunvadason) valóban „világosan kirajzolódik” a nacionalista középosztály szerepe, Bibó úr?

Merthogy nem biztos. Legalábbis az én olvasatomban erről szól ez a regény: nem biztos, hogy a bűnösöket és az áldozatokat be tudjuk azonosítani, sőt az sem biztos, hogy a saját maguk azonosítására maguk a bűnösök és az áldozatok képesek.

Meg arról, hogy hol kezdődik a magunk, s hol a mások bűnössége. Mik a bűnösséghez vezető út első lépései? Mikor – és főleg: mitől? – jön rá az áldozat, hogy őrá a „bűnbak” szerepét osztották? A mesterien eltalált elbeszélői hang (egyes szám első személyben egy bizonyos Csóka Mária beszél, a valós figuráról mintázott Hadnagy Sándor tanító felesége) az események középpontjából tudósít, igyekszik a lehető legőszintébb lenni, mégis torzít. De nem tud róla. A szemtanú torzításáról csak mi tudunk, az olvasók, akik utókori pozíciónk magaslati pontjáról tekintünk le a történelmi időbe süllyedt vadakra. Nyilvánvalóan e vadság miatt lett Kunmadarasból Kunvadas: kimódolt emberi hangunkba időről időre atavasztikus, állati üvöltést kever a történelem hangmérnöke.

A szerzőtől ez idáig a Jadviga párnája volt a kedvenc könyvem, melléje a „závadai polcra” most fölkerült az Egy piaci nap. Igazi mestermunka. A humánum szól ebből a regényből, az a mély emberiesség, amelyet csak vadak között van értelme gyakorolni. A jelenkori magyar irodalom fontos könyve ez, amely a halottainkkal való együttélés lehetséges módozatait kutatja. Arra keresi a választ, hogy a soa utáni magyar társadalom képes-e a civilizációnk által meggyilkoltak emlékével együtt élni. Vagy az ösztöneire hallgatva úgy dönt: saját magával együtt inkább elpusztítja őket újra meg újra.

Závada Pál: Egy piaci nap
Magvető,
222 oldal