Kút, kutya meg a harmadik, amelyik valószínűleg elsőként jut az ember eszébe, ez itt ilyen világ, k, mint könyörtelen. Annyira könyörtelen, hogy már nem is igaz, már nehéz úgy nézni, mint megtörtént vagy megtörténhető dolgot. Kicsit kényelmetlen, azt érzi az ember, hogy a világ minden szörnyűsége arra való, hogy témát adjon a filmiparnak, fejet szétverni, megerőszakolni, drótvágóval föltrancsírozni csak azért szokták egymást az emberek, hogy legyen mihez nyúlnia a filmművészetnek.

Lehet, hogy csak azt kell eldöntenünk: a film művészet vagy fizikai munka, kézügyesség, szem és színész­instruálás kérdése. Mert ha csak az utóbbiak, akkor Gigor ­Attila két perc alatt leveszi a nézőt a lábáról. Pontosabban a Gigor–Udvaros kettős. Láttuk már Udvaros ­Dorottyát néhány száz magyar filmben, de ezt régebben biztosan nem tudta. Ül a kocsiban, és minden négyzetcentimétere hiteles, a körme, az ékszerei, ahogy a cigarettát fújja és szívja, ahogy lekopott a festék a gyér hajáról. Ahogy a kocsiból kiszállva egy gyors mozdulattal kitörli a hónalját a szörnyen zöld, gépi horgolt pólójával. És közben mégis nő, minden könnyű szívű szépségfeladás ellenére – hol egy Oscar, hadd vágjam hozzá.

Fotó: Vertigo Média

Színészet dolgában egyébként is erős film a Kút, erős és meglepő. Éveken át nem tudtam, mi jót találnak a nézők Trokán Nórában – azt persze mindig tudtam, hogy mi szépet, de nem láttam a jelenség mögé. Most meg lesminkelték róla a szépséget, és maradt (vagy megjött, ha védeni lehet még a régi önmagamat) a tehetség, igazi gesztusok, igaz szavak, igaz jelmez, ahogy a bugyijának az alsó szegélye is kilóg a melegítőnadrágból. Minden jó mindenkire vonatkozik, leszámítva Pokorny Liát, akit nem érintett meg a nagy tehetségeskedés, és megpróbálja puszta szemmeregetéssel megúszni a nagy, mozis kalandot. Egyszer meg kellene néznie magát, hátha belátná, hogy ez mennyire szörnyű.

Araszolunk egy jó film felé? Azt sajnos nem mondanám, hiszen éppen ezért kérdés, hogy mi is a filmkészítés, ügyesség vagy szellemi munka, világlátás, eredetiség. Mert ezekből az utóbbiakból sajnos nincs elég a két órában. Nincs igazi elmozdulás, egy akármilyen filmben, ha keresnek egy eltűnt szállítmányt, akkor nyilván kábítószer van a csomagokban, és nem tevenyereg (itt sem tevenyereg, csak nem akarom elmondani, hogy mi), de ez kevés az újdonsághoz. Igazi történetek nincsenek a főszereplők mögött, ez szerel, ez szeret, ez öl, de hogy miért teszi, arra csak annyi a magyarázat, hogy így van megírva nekik. A megváltásra, igaz szerelemre vágyó kurtizán túlságosan ismerős, erről szól a XIX. századi operairodalom. Ez a változat sincs rosszul megírva, de Verdi vagy Puccini hiányzik mögüle. Mintha a Manonból csak a szövegkönyvet olvashatnánk.

Így sem voltunk nagyon messze a jótól, ha ez vigasz.