„Hiszen ügynök voltam” – mindent bevallott az Átrium igazgatója

Az „ügynökkártya” címmel Magács László rendező, az Átrium Film-Színház igazgatója posztolt a Facebookon arról, hogyan szervezték be ügynöknek 1981-ben, 21 évesen a hadseregben.
A direktor a bejegyzéséhez mellékelte a 6-os karton másolatát is. Mint írta, a „rendszer ellenségeként” a katonai titkosszolgálat tisztjei, valamint civil ruhások azzal fenyítették, „könnyen beleeshet a 10 százalékos elhullási keretbe”. Aláírta a beszervezési papírt, „kényszer alatt cselekedett”, de igyekezett nem ártani senkinek.

Feladata az volt, hogy a színházi elképzeléseiről és a kultúra honvédségnél való terjesztésének lehetőségeiről írjon, és beszámolót kértek tőle arról, hol és kikkel találkozott. Tudni akarták: kém-e az egyik katonatársa, amire nemmel válaszolt. Leszerelése után 1982-ben elküldték egy társaságba, de akkor már visszautasította a beszámolót. Később hiába próbálták újra meggyőzni.

Magács mindezt azért hozta nyilvánosságra, mert nonszensznek tartja, hogy 2016-ban még mindig elővehető és kijátszható az ügynökkártya, és mert életének egy olyan titkától akart megszabadulni, ami terhelte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.