Hétvégén újra örökségnapok, több mint háromszáz helyszínnel

Péntek délután Gödöllőn, a királyi kastélyban rendezik a Kulturális Örökség Napjainak megnyitóját. A hétvégén, szeptember 19-én és 20-án háromszáznál is több helyszín nyitja meg kapuit és több mint 650 programmal, sétákkal, tárlatvezetésekkel és máskor nem látható épületrészek bemutatójával várják a látogatókat.
Ghyczy Gabriella, a sorozat országos koordinátora elmondta, hogy minden évben több központi témát is meghatároznak, amelyekhez a helyszínek tetszésük szerint csatlakozhatnak. Így ebben az évben eddig 119 helyszín, séta és rendezvény kapcsolódik a 200 éve született Rómer Flóris régész munkásságához és életéhez, 41 a 150 éve született Róth Miksához és 50 helyszín idézi fel a két világháborút.

Számos helyszín egész évben csak ezen a hétvégén lesz látogatható és több olyan program is lesz, amelyen csak ilyenkor lehet részt venni. Ilyen például az gödöllői kastélyba szervezett padlástúra, a volt Ózdi Kohászati Üzemekbe tervezett gyári séta vagy a füzérradványi Károlyi-kastély jégvermének látogatása.

Először tekinthető meg például az eddig feltárt legnagyobb Árpád-kori falu a KÖN alkalmából. Az Újbuda-Tóváros területén található egykori település templomának rekonstruált falai között járva a néhány éve zajlott ásatás vezetője kalauzolja körbe a látogatókat. Van is mit megmutatni, hiszen 800 épületet és 1100 sírt tártak fel itt, összesen 900 ládányi leletanyagot gyűjtöttek.

Számos más fővárosi helyszín kínál még régészeti programokat, például a Budaörs területén évtizedek óta folyó régészeti feltárások helyén, a Városi Régészeti Kiállításon, hétezer évet utazhatnak be a látogatók. A városrész ugyanis évezredeken keresztül kedvelt lakóhelyként került fel a térképre, igazi jelentőségére azonban a római korban tett szert, mivel Pannonia provincia egyik fontos közlekedési és kereskedelmi útvonala mellett helyezkedett el.

A 20. század sem marad ki a KÖN programjaiból, a Rákoshegyi Bartók Zeneház a zeneszerző otthonát idézi meg, a grófi kúriát ugyanis 1912 és 1920 között a gödöllői elöljáróságtól bérelte. Csendes, a világtól elzárt otthonra vágyott, hogy életének minden pillanatát az alkotásnak szentelhesse. Itt született meg a Kékszakállú herceg vára és a Fából faragott királyfi. Számos nagyszerű kortárs művészbarát fordult meg e házban, például Kassák Lajos is, aki darabjainak, dalainak első kotta kiadója lett.

A Kulturális örökség napjai kezdeményezés eredetileg Franciaországból indult, Magyarországon az 1990-es évek elején rendeztek a sorozathoz kapcsolódva programokat Nyitott Kapuk Napjai címmel, majd Kulturális Örökség Napjai néven 1998 óta vált országossá a kezdeményezés.

Idén földbe zárt kincseink címmel hirdette meg az idei örökség napjai felhívását a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási központ. A helyszínek közül 57 csak az örökségnapok idejére nyitja meg kapuit és összesen 250 szervező és csapata dolgozik önkéntesen a program megvalósításán.

A programokról, helyszínekről a www.oroksegnapok.hu honlapon tájékozódhatnak részletesen

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.