Hétfőtől: Országos Könyvtári Napok

Az idén október 7-13. között rendezik meg az Országos Könyvtári Napokat az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A szakmai szervezet 2006-ban alakította mind tartalmában, mind formájában egységessé az október eleji eseményeket, amellyel népszerűsíteni kívánja a településeken működő könyvtárak hagyományos és megújuló szolgáltatásait.

Az egymásra épülő, a társadalmi változásokra, az emberek igényeire figyelő programsorozat évről évre több ember érdeklődését kelti fel a könyvtári szolgáltatások iránt országszerte. A múlt évben már 3000 programon 153 ezer résztvevőt regisztráltak a szervező könyvtárosok a hazai könyvtárak összefogásának és a széleskörű partnerkapcsolatoknak köszönhetően.

Idén az emberi kapcsolatok kerülnek a Könyvtári Napok középpontjába. Életkortól és lakóhelytől függetlenül minden ember számára nélkülözhetetlen, hogy értékes kapcsolata legyen embertársaival, ami mind a társas kapcsolatok, mind pedig a lelki egyensúly megőrzésének szempontjából rendkívül fontos. A hét eseményeit a család, a baráti kapcsolatok, az egymásra figyelés, egymás segítése, a befogadás és az elfogadás szempontjait szem előtt tartva igyekszünk körbejárni. 2013-ban – először az összefogások történetében – szeretnénk, ha a határon túli könyvtárak is részesei lennének az eseményeknek, így 7határon innen és túl valóban minden a tartalmas emberi kapcsolatokról szólhat.

a szervezők naponta más-más témakörhöz kapcsolódva, az egyes korosztályokhoz közel álló módszerekkel igyekeznek bemutatni az emberi kapcsolatok sokszínűségét beszélgetések, viták, kiállítások, disputák, közös alkotások, játékok keretei között.

Az Országos Könyvtári Napok alatt természetesen most is helyet kapnak a kedveltté vált baba-, kölyök- és tini-programok.

További részletek itt olvashatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.