Helyettünk besurranók
Székely Péter sok tucat házba nyert bebocsátást, hogy megörökítse az előterüket és a lépcsőházukat. Somlai Tibor az anyagot kettéosztotta budai és pesti részre, azon belül pedig alfabetikus sorba rendezte az épületeket. Minden házról kapunk egy fekete-fehér külső képet, több színes belső fotót, valamint egy rendkívül részletes épülettörténeti leírást. Mindezt Török András szubjektív hangú, mégis informatív bevezetője egészíti ki.
Színes fotók – hangsúlyoztuk az előbb, és nem véletlenül. A bemutatott épületek zöme a két világháború között épült ugyanis, és aki megszokta, hogy a kivételes érzékenységgel fotózó kortárs, Seidner Zoltán szemszögéből látja őket, az meglepetten csodálkozik rá most a színeikre. Az élénkpirosakra, kékekre és zöldekre, amelyeket szürkének ismert mondjuk a Régiposta utcai vagy a Vadász utcai régi felvételeken. De ugyanilyen meglepetés, hogy hány hatalmas Kovács Margit-kerámiát rejtenek egyes budai kapualjak, vagy hogy miféle népies figurák jelzik az emeleteket az egyik újlipótvárosi bérházban.
Vannak ebben a válogatásban ismertebbnek számító rejtett értékek – mint a Károly körúti irredenta fali kerámia –, de olyanok is, amelyekről a város titkainak leglelkesebb vallatói sem nagyon tudnak. Mint például a domborműbe öntött Raffaello-parafrázis egy Király utcai lépcsőházban, melyet minden bizonnyal szolid önreklámnak szánt a helyben dolgozó építész, Schwarcz Jenő.
A könyv mindemellett arra is jó apropó, hogy újfent megállapítsuk: bár Budapest lakóházai közül számos megújult az elmúlt évtizedekben, még a legfrekventáltabb helyeken is akadnak elszomorító állapotban lévő lépcsőházak. Vagy éppen csodás feljárók – mint a Vas utcában –, amelyek létét senki sem sejtené meg az omladozó épület láttán.
Somlai Tibor, Székely Péter: Fent és lent – Pest-budai lépcsőházak, 1835–1945. Corvina, 2014, 288 oldal, 9900 forint