Az idő, amely telik velünk, egyszerre vezet el önmagunkhoz azzal, hogy megteremti saját múltunkat, és vezet is ki ebből az otthonosságból a halál felé, amely – hiába kérte híres soraiban Rainer Maria Rilke – soha nem lehet a sajátunk. Annyira tartozhat legfeljebb hozzánk, mint Oravecz Imre szülőfaluja, a Szajla körül lévő vidék tartozik a versek beszélőjéhez, aki közöttük nőtt fel és hozzájuk tért vissza évekkel ezelőtt.

Oravecz versei megteremtik a halál otthonosságát M. Schmidt János / Népszabadság/archív

Élettörténetének részévé lettek, de minden alakulásuk ellenére is szinte érintetlenül önazonosan élik majd túl, miközben a természetbe mesterségesen beleépített otthona nem sokkal utána tűnik majd el, olvad vissza a természetbe, ahonnan vétetett.

Az egyetlen, saját, véges életút lassú eltűnése felett érzett melankolikus nosztalgia azért marad mentes végül minden önsajnálattól, mert összekapcsolódik a folyamattal, amelyben minden visszaolvad a természet állandóságába. Továbbá a megszólalás hangnemének legvégső szikárságától, a konstatálás rideg, visszafogott pontosságától, hogy szinte megmondhatatlan, mitől válnak ezek a végletesen eszköztelennek tűnő sorok hirtelen és sorban megrendítő, nagy versekké, éppúgy, mint Oravecz pályáján szinte mindig. Úgy tűnik ezekből a szövegekből, hogy az emberi élet végességének tudata arra szolgál, hogy megteremtse számunkra a halál otthonosságát.

„Egy házzal álmodtál / nem lakott benne senki / a te házad volt” – foglalja össze tökéletesen a hátsó borítóra kiemelt idézet. Ugyanaz a hang szól, mint már 13 éve is A megfelelő nap verseiben. Egyszerre megrázó és megnyugtató, nagy halálköltemények ezek, a kötet végén kis meglepetéssel: a szerző angolul írt verseivel, amelyek összetéveszthetetlen nyelve mégis éppolyan, mint az előző magyar szövegeké. Így válik magyar verssé angol nyelven Ginsberg csodálatos Nagyáruház Kaliforniában című költeménye a kötet vége felé, és olyan boldogan csukjuk rá a fedelet erre a kivételes könyvre, mintha nem a halálról szóló, puritánul nagy verseket olvastunk volna végig.

Oravecz Imre: Távozó fa
Versek, 2005-2014
Magvető, 187 oldal