A helyzetjelentés ellen nem lehet kifogásunk, de feltűnően kevés megoldási javaslatot hallani. Ráadásul a döntéshozók közül ezúttal is csak ketten jöttek el: Hoppál Péter, a pécsi kulturális bizottság fideszes elnöke és Gulyás Dénes, aki viszont nem ország­gyűlési képviselői minőségében érkezett, hanem a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként.

Változatlanul megoldatlan kérdés például a tervezhetőség: a szervezők így hazardírozni kényszerülnek. Márciusban úgy hirdetnek programot, mondjuk, egy júniusban kezdődő fesztiválra, hogy egyetlen forint sincs a pénztárban. Meghívnak külföldi előadókat, de csak drukkolhatnak, hogy ki is tudják őket fizetni.

Márta Istvántól tudjuk, hogy a Magyar Fesztivál Szövetség időtlen idők óta az évekre előre garantált támogatásért küzd. Ennek legfőbb akadálya, hogy a pénzosztók nehezen kötelezhetik el magukat, hiszen azt sem tudják, a következő év költségvetési törvényében mekkora összeget szán a kormány a kultúrára.

Az Ördögkatlan fesztivál vezetője, Bérczes László például kijelentette: bár kívülről úgy látszik, van bőr a képén, már nincs. A legtöbb döntéshozó tájékozatlan, ezért ő kénytelen lobbizni, mindenkitől kicsikarni egy ötperces találkozót. Megerősítésként aktivizálnia kell befolyásos ismerőseit. Szégyenletes, de csak ez működik.

Bizonytalansági faktor az is, hogy mikor írnak ki egy pályázatot, hiszen a fesztiválok csak általuk juthatnak közpénzhez. A Deszka fesztiválhoz és a Drámaírók Kerekasztalához kapcsolódó Katona József-pályázat kiírása kapcsán Kiss Csaba azt mesélte: száztíz kortárs magyar dráma létrejöttét segítette öt év alatt az az ötven-ötvenmillió forint, amelyet a kulturális tárca a pályázatra szánt. De míg korábban a következő évad tervezésekor, januárban jelent meg a kiírás, tavaly csak áprilisban jött ki a pályázat. Ekkorra már elkészült a szezonterv. Az idén még rosszabb a helyzet: ki sem írták a Katona József-pályázatot, bár a színházak számítanak rá. Kiss Csaba, akit nemrég neveztek ki a Miskolci Nemzeti Színház élére, a bizonytalanság dacára örömmel említett egy új fesztivált, a SZ. E. M.-et, amely hat ország színművészeti akadémiáinak előadásait hívja össze februárra Miskolcra, hogy megmutassa a világtrendeket.

Nagy nyeremény volt az előadó-művészeti területen a nevezetes TAO (a mecénás az adott intézmény jegybevételének nyolcvan százalékáig adhat támogatást, a felajánlott összegért cserébe adókedvezményt kap). A lehetőséggel a regisztrált szabadtéri fesztiválokat szervező színházak is élhettek. De mint Gedeon József, a Gyulai Várszínház direktora is említette: a TAO most már a sportra is adható, és a cégek ezt preferálják. Ebben jó partnereik a politikusok, akik személyesen lobbiznak a magánszektorban a sport támogatásáért. Pedig érdemes volna elgondolkodni azon, hogy egy nyári fesztiválra váltott jegy mekkora turisztikai vonzerővel, extra bevétellel jár. Felméréseik szerint aki egy 1500-2000 forintos belépőt vált Gyulán, az a színházjegyen kívül 57 ezer forintot költ el a városban.