Haydn-nel indul a körkép

A Magyar Szimfonikus Körkép 2009-es sorozatát a legnagyobb múltú magyar zenekar, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (BFT) nyitja hétfőn este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Szólistájuk az egyik legsikeresebb fiatal magyar hangszeres muzsikus, Várdai István csellista lesz. Vezényel: Rolla János.

Az idei Magyar Szimfonikus Körkép nyitóhangversenyét Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője vezényli, aki tavaly dolgozott először a filharmóniai társaság együttesével, visszahívásához a muzsikusok ragaszkodtak - árulta el Mali István, a BFT választmányának elnöke.

A műsorválasztást Mali István részben Rolla János kamarazenei munkásságával indokolta, mint mondta, nem hatalmas apparátusú művet, hanem bécsi klasszikusokat tűztek műsorra, Haydn és Schubert szimfóniáját.

Megszólal még Haydn C-dúr gordonkaversenye, ezt azért választották, hogy megismerkedhessenek Várdai Istvánnal, aki korábbi versenygyőzelmei után a közelmúltban a genfi nemzetközi zenei versenyen nemcsak fődíjat, hanem különdíjakat is nyert.

Nagyon ritkán nyílik alkalma a BFT-nek Haydn-művet játszani - jegyezte meg Mali István. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon azonban Haydn Orfeo ed Euridice című operáját mutatják be a Magyar Állami Operaházban, így a BFT zenekarát alkotó operaházi zenészeknek jó előtanulmány lesz a hétfői koncert, amelyet kedden bérletsorozataik szokásos helyszínén, az Ybl-palotában megismételnek.

A Magyar Szimfonikus Körkép egyik alapkövetelménye, hogy kortárs magyar mű is elhangozzék a koncerten, így Rolla János javaslatára Orbán György Búcsú Razumovszkij gróftól című kompozícióját is eljátsszák. Orbán György alkotása annak a háromrészes ciklusnak a befejező darabja, amelynek első része még vonósnégyesre íródott és bővelkedett az oroszos dallamokban - innen a kapcsolat Beethoven kvartettjeivel és orosz mecénásával, akinek nevét a darab is viseli.

Joseph Haydn Esterházy Miklós herceg szolgálatában írta korai szimfóniáit. Ezek egyike a koncertet nyitó XIII., B-dúr szimfónia. Második tételének dallamos csellószólóját annak idején a kismartoni zenekar egyik kiváló művésze, Haydn jó barátja, Joseph Weigl játszotta. A népszerű C-dúr gordonkaverseny is ebben az időben keletkezett, és szintén Weigl számára íródott.

A koncertet Franz Schubert 1816-ban keletkezett V. (B-dúr) szimfóniája zárja, amely már magán viseli az érett Schubert-zenék jegyeit, de még mozartos gesztusokban is bővelkedik.

A Magyar Szimfonikus Körkép idei programjában összesen 17 koncertre várják a közönséget. A hangversenysorozat alapötletét még a Művészetek Palotája 2005-ös próbaüzeme adta, amikor a magyar szimfonikus zenekarok közreműködésével próbálták ki az új hangversenyterem akusztikai beállításait. Így adódott az ötlet, hogy a következő évtől egy koncentrált sorozat keretében mutatkozzanak be az együttesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.