Hatvan fővárosi épület nyit ki a házünnepen

Idén kevés épület ünnepelheti centenáriumát. Száz éve, 1916-ban viszonylag kevés ház épült Budapesten, mert az I. világháború miatt korlátozták az építőanyagokhoz való hozzájutást, minden hadicélra kellett. Így az évek óta megrendezett Budapest 100 szervezői ezúttal nem százéves épületeket mutatnak meg az április 16–17-én rendezendő házünnepen, hanem a Nagykörút épüle­teit. Az OSA Archívum által koordinált program kutatói ötvenkilenc körúti vagy körút közeli házba szerveztek bejárást, mesélést, zenés programokat, kiállításokat. Önkéntesek tárták föl és mutatják be az építéstörténetet és a lakók sorsát.

Korhű házmesterruhában és száz évvel ezelőtti polgári ruhában a József körút 64.-ben
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az eseményt beharangozó sétán jártunk a Ferenc körút 5.-ben, ahol a majdnem hetven éve itt lakó Simon Péter személyes emlékeit mesélte el egyebek mellett a valaha itt élő Kalmár Pál énekesről, a Szomorú vasárnap első előadójáról, aki itt halt meg az emeleti lakásban, miután elfelejtette elzárni a fürdőszobában a csapot, és a kiömlő víz feltakarítása közben nyolcvanvalahány évesen tüdőgyulladást kapott. Olyan titkokat is megtudhattunk, hogy a körúti pincék össze voltak nyitva annak érdekében, hogy a háborúban többfelé is ki lehessen menekülni, így tudtak ellógni '56-ban a házban harcoló felkelők a betörő oroszok elől.

A József körút 64.-ben, amelyben a Józsefvárosi Gyógyszertár működik, egy igazi Petz Samu tervezte házat ismerhettünk meg, ami azért érdekes, mert Petz kevés lakóházat tervezett. Az udvaron Kovács Ildikó közös képviselő és férje, Tölgyesi János művészettörténész várt bennünket korhű házmesterruhában, és így fogják vezetni a következő hét végén a Budapest 100 látogatóit is, körbejárva a házon, és elmesélve az egyik híres lakó, Bakay Szilárd történetét, aki a II. világháborúban Budapest egyik katonai parancsnokaként megpróbált ellenállni a németeknek. Benézhetünk a gyógyszertárba is, amelynek bútorai 1972-ben kerültek ide a Flórián tér helyén állt régi Magyar Korona patikából.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Minden ház különleges. Mindenütt ott vannak a gyönyörű, első emeleti, utcafronti háziúri lakások, amelyeket általában felszabdaltak többé-kevésbé az ötvenes években, megvannak a titokzatos óvóhelyek, amelyekbe egy budapesti rendelet szerint kötelező volt (vagy talán ma is az) beengedni vécére vagy vizet inni bárkit, aki ezt kéri. Szerencsére ma már ezt kevesen kérik. És minden háznak megvannak a maga történetei. A Szent István körút 1.-től, melyben valaha Radnóti Miklós törzshelye, az Ilkovits kávéház működött, tovább az Erzsébet körút 44.-ig, ahol Jókai Mór töltötte utolsó napjait, vagy a Ferenc körút 39.-ig, ahol a híres postarablás történt 1977-ben. A programokban részt vesznek a körút intézményei, a Vígszínház, a Nyugati pályaudvar, a Corvin áruház és a szállodák is. A Blaha Lujza téri Nemzeti Szállóba visszatér például a hotelt 1895-ben megnyitó Rémi család egyik leszármazottja.

Budapest 100
április 16–17.
részletes program:
www.budapest100.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.