Három múzeum látható egy nap alatt az őszi múzeumi körjárattal

Egy nap alatt három helyszínen tehetnek történelmi sétát az érdeklődők a Múzeumi Körjárat program során, amelynek keretében a százhalombattai Matrica Múzeum, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum és a Nagytétényi Kastély várja állandó és időszaki kiállításaival az érdeklődőket november 9-én.

A Nagytétényi Kastélyban az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményéből megvalósult állandó kiállítás vezeti végig az érdeklődőket az európai bútorművesség kézműves korszakán a 14. századtól a 19. századig. A 28 teremben kiállított több mint 300 bútor és bútoregyüttes mellett kályhák, csillárok, szőnyegek, falikárpitok és kerámiák érzékeltetik a korabeli lakókörnyezet hangulatát - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban a geográfia tudományával, valamint a magyar utazókkal, földrajzi felfedezőkkel kapcsolatos tárgyi emlékekkel lehet megismerkedni, az épületet körülvevő ősfás park pedig a sétálni vágyóknak nyújt kikapcsolódást.

A százhalombattai Matrica Múzeum - amely a település római kori nevét (Matrica) viseli - a város több tízezer éves múltját mutatja be interaktív eszközökkel, a Régészeti Park őskori szabadtéri múzeumban pedig a 2700 éves romok elevenítik fel a korabeli életet.

A program ingyenes buszjáratai a Nagytétényi Kastély elől szállítják az utasokat Érdre, majd Százhalombattára 11 óra és 16 óra között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.