Hajt az idő, de ezt olvassák el

Aki tudni akarja, hogy milyen volt az elmúlt fél évszázad magyar irodalma, olvassa el a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia antológiáját. A szép kiállítású könyvet – amelynek borítóját Nádas Péter híres gombosszegi körtefája díszíti – a csütörtökön megnyílt ünnepi könyvhéten mutatták be. 

– Ment-e a világ az antológiák által elébb? – tette föl a szellemes parafrázisba burkolt kérdést Tarján Tamás irodalomtörténész a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia kiadásában megjelent Hajt az idő, nem vár című antológia csütörtöki bemutatóján az idei könyvhét egyik első rendezvényén a budapesti Vörösmarty téren.

A felvetésre nem kevésbé szellemesen Lator László költő válaszolt, aki azt mondta: az irodalmi tevékenység hasznán lehet ugyan vitatkozni, vitáznak is róla két-három ezer éve, de végső soron nem is ez a fontos, hanem az, hogy amikor az író dolgozik, olyasféle „ártalmatlanító” tevékenységet végez, mint a barlangfalra kardfogú tigrist rajzoló ősember. 

Az akadémia Irodalmi Osztályának rendes, tiszteleti és elhunyt tagjainak műveiből Ferch Magda által szerkesztett kötet írásait egyébként éppen Tarján Tamás válogatta, ami még ironikusabb mélységet adott a fönti kérdésének, akárcsak az a későbbi megjegyzése, miszerint az ember nem tudhatja, hogy egy antológiát végül is hová is tegyen a polcán, mert mindenhonnan kilóg. Arra a kérdésére, hogy a kötetet mi hívta életre, Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke rávágta:

– Hirtelen lett rá pénz.

Amúgy a testület nincs jól ellátva anyagiakkal – tette hozzá –, úgyhogy amikor „keletkezett egy kis pénzük”, úgy gondolták, egy olyan illusztris kiadvány megjelentetésébe fordítják, amely méltó módon reprezentálja az akadémia egykori és jelenlegi tagjainak munkásságát. 

– Ez tehát nem irányzatos, és nem is nemzedéki antológia – mondta Ferencz Győző –, hanem olyan gyűjtemény, amelyben az akadémia összes eddigi tagja szerepel egy-egy művel, mondhatni, az elmúlt fél évszázad magyar irodalma benne van. 

A beszélgetésen részt vett Imre Flóra költő, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Irodalmi Osztályának elnöke is, s mint a bemutatón kiderült: az antológia az Arany Jánostól kölcsönzött, gyönyörű címét neki köszönheti. A kötet hátsó borítóján ezzel kapcsolatban az olvasható: a cím arra a szándékra utal, hogy a kötet válogatott kínálatot mutasson fel a magas szintű kortárs magyar irodalom termékeny sokszínűségéből, amely egyrészt eltéveszthetetlenül magyar, másrészt kiiktathatatlan része az európai irodalomnak.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát Kosáry Domokos kezdeményezésére 1992-ben alapította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jóvátételi szándékkal, mivel az MTA 1949-es átszervezésekor kizárták a tagok közül az alkotóművészeket. Az alapítással az MTA az irodalmi és művészeti élet reprezentatív alakjait kívánta integrálni akadémiai keretek közé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.