Először is a harmóniakeresésre, amiről ennek a háznak az összes szeglete és programja szól. Aztán meg arra: ahogy a Korea-centrum névtábláján a kék színű pötty az eget, a piros ecsetvonás az embert, a sárga pedig a Földet jelenti, úgy odabent is többféle jelentéssel bír szinte minden.

A február 10-én 1200 négyzetméteren megnyílt hegyvidéki „művház” alapítói és szponzorai – Korea kormánya és Magyarországon működő cégei – arra törekedtek ugyanis, hogy ne csak lexikális tudást szerezhessen itt, akit Ázsiából épp ez a kultúra érdekel, hanem élményt – minél többfélét. Ahogy maga az ország egyszerre hagyománykövető és hipermodern, úgy a Csörsz utcai rendezvényház programjai is száz éveket „ugrálnak” az időben. Az állandó kiállítás esküvői ruhája, jellegzetes formájú lószőr kalapjai, tőrjei, marhaszarv ládái és cápabőrből készült tokjai (amelyekben a futárok egykor leveleket nyújtottak át a királynak) együtt őrzik a bejáratot a monumentális plazmatévékkel, amelyek a központ legfrissebb programjainak videóit-fo­tóit pörgetik napi 8 órán át. A szomszédos üvegfalú helyiségben egy komplett főzőtanfolyam kacag, valami baki csúszhatott a „kimbap”-készítés évezredes rituáléjába, mert a rizstekercsfortélyokat mutató ázsiai kurzusvezető is együtt kuncog tanítványaival, a szójaszósszal a kezében. Tőle egyébként nemcsak rizses trükköket, hanem például a bulgogi nevű marhahúsos ételt vagy az üvegtésztás chapchaet is megtanulhatjuk elkészíteni itt, ráadásul ingyen (csak az alapanyagot kell kifizetni), ahogy grátisz a két hónapos nyelvtanfolyam is. Nem véletlen, hogy már a legelső turnusra 160-an jelentkeztek a várt 30 helyett.

Hogy miért akar ma Budapesten valaki koreaiul tanulni – erre a központ PR-munkatársa, Pálffy Dóra meglepő választ ad. Mert – gondolnánk – az tiszta sor, ha valaki ösztöndíjjal akar eljutni Ázsiába. Még az sem szokatlan, hogy az interneten pont egy koreai fiúval bonyolódik szerelembe. De hogy valaki egy tévésorozat alapján szeressen bele egy teljesen ismeretlen országba, ez azért fura. – A palota ékköve című koreai sorozatot a 2008-as magyarországi bemutatója óta többször meg kellett ismételni – magyarázza Pálffy Dóra. – Aztán következett A Silla királyság ékköve 2010-ben, rá egy évre pedig A királyi ház titkai. Állítólag ezek a szériák kenterbe verték a dél-amerikai szappanoperákat is, mégpedig azért, mert az ármánykodós-bugyuta brazil történetekkel szemben itt kosztümös történelmi melodrámákról van szó, irigylésre méltó erkölcsű női hősökkel, hagyománytisztelettel. Ez utóbbi érték egyébként nemcsak a filmekre, az egész országra jellemző – meséli szöuli tanulmányai alapján Pálffy. – Mindenekfelett tisztelik az idősebbeket, a munkahelyi feljebbvalókat, és akad még egy tulajdonság, amelyet igazán elleshetnénk tőlük: a munkabírásuk.

Persze nem arról van szó, hogy a koreaiak soha nem lazítanának-buliznának, sőt. Az egyik legnépszerűbb hobbijuknak, a karaokénak külön helyiséget nyitottak a központban, „a lélek szabadságának” termét, ahol egyébként taekwondózni is tanulhat óvodástól felnőtt korig bárki. Kéthetente filmklubot tartanak, 3500 kötettel elindították a könyvtárt, a baduk- és az origami-tanfolyamot, van teaszoba és külön komputerterem a videós stratégiai játékok bolondjainak (ez a kedvtelés állítólag több tévécsatornát is eltart Dél-Koreában, ahol huszonnégy órában nézhetjük a legprofibb játékosok képernyőit).

Az úgynevezett koreai hullámot a ripsz-ropsz világhírt szerzett filmek mellett a popzene, a „K-pop” táplálja, a legfiatalabbaknak nyilván sokat mond Super Junior, a Girls’ Generation, a SHINee, a Big Bang vagy a 2 p.m. zenekarok neve, amelyek nemcsak a hangzással, hanem a klipjeikben látható szerelésekkel és a táncstílussal is tarolnak. Mondani sem kell, hogy az utóbbi szintén tanulható lesz a Csörsz utcában.