Gyermekfotókra vadásznak Szentendrén

Ismét családi fotók elküldésére buzdítja Szentendre vezetése a helyieket. A Szentendrei családok pillanatfelvételei című nyári tárlat januárban folytatódik - közölte a polgármesteri hivatal munkatársa.

Kammerer Zsófia elmondta: ezúttal az 1989. augusztus 20. előtt Szentendrén élő családok 1989. augusztus 20. után született gyermekeinek fotóit, illetve az ominózus nap után a városba költözött famíliákról készült képeket várják a tárlat szervezői.

A fotókat - készítésük időpontjának, illetve a rajtuk látható személyeknek a megnevezésével - zárt borítékban lehet eljuttatni Dietz Ferenc polgármester hivatali címére. A hivatal munkatársa úgy fogalmazott: bíznak abban, hogy a számos élményt megörökítő fotók közös visszanézése méltó zárása lesz az idei millenniumi évnek. A tárlat 2010. január 31-étől látogatható majd.

Szentendrén idén júliusban hirdettek először különleges fotógyűjtést. Akkor az 1989 előtti családi fotográfiákat lehetett beküldeni. 55 család több mint 500 fotójából válogattak a szervezők, hogy aztán augusztus elején megnyílhasson a Szentendrei családok pillanatfelvételei című tárlat.

A polgármester akkor úgy nyilatkozott, hogy mivel a városban számtalan dinasztiát jegyeznek, valószínűleg sok ismerős arc köszön majd vissza a beküldött képekről. A városvezető hozzátette: a képek hátterében látható utca- és épületrészletek nyomán szinte megelevenedik majd a múlt. Az első tárlat sikere minden téren megfelelt a várakozásoknak - a nagy érdeklődésre való tekintettel az akció most folytatódik - mondta Kammerer Zsófia.

A fotók beküldési határideje: november 9.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.