Gulyás Gábornak nem pénzt ígért Szőcs Géza

Szőcs Géza kulturális államtitkár felkérésére vállalta a Műcsarnok vezetését a MODEM igazgatója, Gulyás Gábor, aki február 1-től ül budapesti direktori székében, ugyanakkor Debrecentől június 1. előtt nem akar végleg búcsúzni. Az igazgató hamarosan konferencián adja elő terveit, nem tervez tömeges leépítést, és nem tart Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jövő hétre ígért vizsgálati eredményeitől sem.

Miért nem indult a Műcsarnok ügyvezető igazgatói pályázatán? - mindenekelőtt ezt kérdeztük a csütörtökön kinevezett Gulyás Gábortól. A vezető azt állítja, már tavaly tavasszal, közvetlenül a kormányváltás után több szakember megkereste: induljon a versenyben.

- Akkor túlságosan problematikusnak éreztem azt a struktúrát, amelyben a Műcsarnok működött. Legfőképp abból a szempontból, hogyan lehetne végre valóban nemzetközi kontextusba helyezni a projektjeit. Úgy éreztem, ehhez hiányzik a megfelelő intézményrendszer. Aztán a pályázat tavaly novemberi meghirdetésekor néhányan tudni vélték, hogy rám írták ki ezt a posztot. Én viszont úgy gondoltam, épp elég dolgom van Debrecenben. Miután a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, hallottam, hogy a kulturális tárca többekkel tárgyalt. Múlt hétfőn pedig engem is felhívott Szőcs Géza, másnap találkoztunk Debrecenben, és hamar kiderült, hogy egészen hasonlóak az elképzeléseink a Műcsarnokról. Főleg, ami a magyar művészek nemzetközi porondra közvetítését illeti - mondta Gulyás.

Hogy ez pontosan mit jelent, és mit tartalmaz saját, ez irányú koncepciója, arról az új direktor egyelőre nem nyilatkozik. Arra a felvetésre pedig - amelyet többek között a Műcsarnok ügyében csütörtökön megjelent cikkünkben több szakember is kifejt -, hogy a markáns nemzetközi részvételhez komoly kormányzati szándék és még komolyabb pénzösszegek szükségeltetnek, azt válaszolta a friss vezető, hogy neki nem pénzt ígért Szőcs Géza. Továbbá, hogy a jó sorrend nem is ez. Először is megalapozott koncepcióra van szükség, majd a hozzárendelt programokra, és csak ezután következik, hogy mindehhez forrásokat kell találni.

Miután koncepciót emlegetett - és megtette ugyanezt az Artportal nevű internetes művészeti folyóiratnak nyilatkozva is a minap -, megkérdeztük Gulyás Gábort, mit értett azalatt, hogy a döntéshozóknak két pillérre kell alapozniuk választásukat: az igazgatójelölt koncepciójára és annak (szakmai) hitelességére. Honnan ismerhette meg a döntéshozó (az MNV Zrt., szakmai felügyelet szempontjából pedig a NEFMI) az ő koncepcióját, hiszen pályamunkája nem készült. Ráadásul ugyanebben a nyilatkozatában Gulyás „kádárizmusból örökölt operett-rendszernek" nevezte a korábbi ciklus igazgatói pályázati procedúráját, azt, amelyben Bozóki András nevezte ki Petrányi Zsoltot. Méghozzá úgy, hogy a nyolctagú szakmai grémiumból mindössze egy személy javasolta Petrányit.

Vajon Szőcs mostani döntése milyen szakmai konszenzuson alapul?

- Azt nem tudom, hogy Szőcs Géza kiket kérdezett meg, az viszont biztos, hogy én több kurátorral, esztétával tanácskoztam, és mindegyikük biztatott. Ami pedig a koncepciómat illeti: Szőcs ismeri az elképzeléseimet, mert több szakmai találkozón, kiállításmegnyitón beszélgettünk már a művészetről. Az kétségtelen, hogy a pályázati rendszer alapvetően demokratikus intézmény, de ez csak a valós versenyekre érvényes, a látszatpályázatokra nem. Azoknál még egy tiszta kinevezés is jobb. Ugyanakkor rettentő fontos az átláthatóság. Tudom, milyen sokan aggódnak a Műcsarnok sorsáért, ezért azt tervezem, hogy még idén tavasszal konferenciát hívok össze, ahol vitára bocsátom a következő öt évre tervezett vezetői programomat.

Mindettől egy második - szakmai - felhatalmazást remél az új vezető, aki egyik legfőbb feladatának tartja, hogy a kortárs képzőművészetről „levakarja" végre azt a címkét, hogy az csak egy „néhány ezer embert érdeklő szubkultúra". Egyelőre reformjainak főbb állomásairól sem nyilatkozik, mert először új munkatársaival szeretne leülni. Elképzelhető, hogy lesz egy-két személyi változás a Műcsarnok stábjában, tömeges leépítést azonban semmiképp nem tervez. Ahogy azt sem, hogy debreceni csapatát áttelepítené a fővárosba, hiszen azt sem akarja, hogy a MODEM működésképtelenné váljon. Ott mindenesetre szeretné kitölteni június 1-ig érvényes mandátumát, de valószínűleg szerződésmódosításra lesz szükség. És hogy ki lép a helyére Debrecenben? Azt mondja, még fogalma sincs. Olyan gyorsan történt minden.

"A hitelesség nincs veszélyben"

Mint arról lapunk beszámolt, a Gulyás Gábort is érinti az MTA Filozófiai Kutatóintézete által nyert pályázati pénzek felhasználására irányuló vizsgálat, amelyet Budai Gyula elszámolási kormánybiztos vezet. A revízió eredményét jövő hétre ígérik. Megkérdeztük az újdonsült igazgatót, az általa korábban hangsúlyozott hitelesség követelményét nem érzi-e veszélyben, amíg Budai beszámolója nyilvánosságra nem kerül. Gulyás azt válaszolta: az az alprojekt, amely által ő is részesült a támogatásból, teljesen tiszta, ha ehhez bármi kétség férne, nem vállalta volna el a Műcsarnok vezetését.

Gulyás Gábor
Gulyás Gábor, 2009-07-10, Konyhás István felvétele,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.