Gulyás Gábor másképp emlékszik
Gulyás Gábor, a december végével leköszönő Műcsarnok-igazgató elmondta: legelább ötször találkoztak személyesen. Ő maga volt az akadémia központjában, a Kecske utcában is, ahol a Műcsarnok 2012-es programjáról beszélt. Sőt, egy Makovecz Imréről rendezendő kiállítás ötletét maga vetette fel, s kérte hozzá az MMA segítségét.
Rákérdeztünk arra is, hogy mi a véleménye Fekete György ama kritikájáról, miszerint a Műcsarnok nemcsak a képzőművészeké, s hogy azt kisajátította volna a képzőművészet. Gulyás felhívta a figyelmet a Műcsarnok bejárata fölötti feliratra, amely így szól: A Magyar Képzőművészetnek. Egyébként pedig most készült el a 2012-es év összesített kimutatása, amelyből kiderül, közel négyszáz társművészeti programjuk volt. A Fekete György által hiányolt művészeti ágaknak, úgymint a néprajznak, az iparművészetnek, a fotóművészetnek és az építészetnek vannak önálló múzeumaik. Mindemellett nem tagadták ki őket a Műcsarnokból sem. A fotót kifejezetten a képzőművészet részének tekintették.
Fekete Györgynek többször megfogalmazott vádja volt a Gulyás vezette Műcsarnok ellen, hogy nem engedte be a szalon jellegű, egész művészeti ágakat átfogó kiállításokat, hanem azokat a Műcsarnok körüli pavilonokba száműzte volna. Fekete ideája egy szalonként működő Műcsarnok, ahol a művészek széles tömege mutatkozhat be egyszerre. Gulyás Gábor kérdésünkre elmondta, hogy a szalon jellegű kiállításoknak több hagyománya volt. A XIX. században párizsi mintára rendeztek nagy, átfogó, tematikájában és minőségében is vegyes "szalonkiállításokat". Amikor a XIX. század végén a Magyar Képzőművészeti Társulat a Műcsarnok létrehozásáról gondolkodott, éppen e tendencia ellenében képzelte el az új Műcsarnok működését. Ennek ellenére a két világháború között is jöttek létre itt szalonkiállítások, amit pejoratív jelentéssel "műcsarnoki művészetnek" neveztek. Sőt, 1949-től, a Révai József által szervezett "szovjet kiállítás" után a szocreál művészet is ilyen szalonkiállításokon nyert teret. Egyébként az igény rendszeresen visszatér, mivel kevés a kiállítóhely. Beke László igazgatása idején is volt kísérlet ilyesmire az Olaj és vászon című kiállítással, ami nem aratott különösebb sikert.
Egyébként ő sem zárkózott el ilyennek a megrendezésétől, mondta Gulyás Gábor, de úgy képzelte, kétévenként, nyáron lehetne megrendezni, amikor bent az épületben egy kuátorok által válogatott anyag jelenne meg, kint pedig a Műcsarnok körül felállított pavilonokban a mezőny a legszélesebben, mintegy vásárszerűen mutatkozhatna meg. Nem érzékelte, mondta, hogy ezzel a felvetésével konfliktushelyzetbe került.
És vajon lehet-e kifogás ellene azért – mint Fekete György állítja –, mert nincs művészettörténész végzettsége, csak esztétikából és filozófiából van diplomája? Mint mondta, a kortárs művészeti központokat nem feltétlenül szokták művészettörténészek irányítani, mert a kortárs művészet nem történeti diszciplína. De megemlítheti például Baán Lászlót is, aki filozófus létére vezeti a Szépművészeti Múzeumot kitűnően.
S annak mi az oka, hogy gyakran önmagát jelöli a műcsarnoki kiállítások kurátorának, az MMA-elnök ezt is kifogásolja. Gulyás szerint Néray Katalin igazgatósága óta szokás, hogy az igazgatók kurátorok is. Ez évben három kiállítást rendezett.
Mint mondta, a jövő évi programtervezet kész, de szerződéseket még nem tudtak kötni, mert az üzleti terv a költségvetés elfogadásáig nem készülhetett el. A tervezetet átadja utódának, s reméli, megvalósításába az MMA nem szól bele, mert rengeteg munka van már bennük. Fekete György korábban ezzel kapcsolatban önmérsékletet ígért.
