Guinness-rekorddal zárult a Bűvész Világbajnokság

A varázslat mestereinek hatalmas sikerrel zárult a 26. Bűvész Világbajnokság. Az egyhetes versenyen közel kétszáz versenyző és több ezer érdeklődő vett részt, és összesen nyolc kategóriában hirdettek világbajnokot. Ráadásul a varázslók 137 résztvevővel megdöntötték a „legtöbb mágus egyetlen show-műsorban” Guinness-rekordját is.

Rimini egy izgalmas és varázslatos héten van túl, hiszen ott rendezték meg a bűvészvilág legrangosabb eseményét, a FISM Bűvész Világbajnokságot, ahol a világ legjobb mágusai mérték össze erejüket. A szombati záró gálán 8 új bűvész világbajnokot és két abszolút győztest hirdettek ki. A spanyol származású Hector Mancha a levegőből pénzt elővarázsoló műsorával aratott fergeteges sikert, a svájci Pierric pedig a humoros stand-up bűvészszámmal győzedelmeskedett, így övék lett a 26. Világbajnokság abszolút nagydíja, a Grand Prix.

„Igazán erős mezőny volt az idei világbajnokságon. Rengeteg jó és ötletes előadást néztem végig, sőt voltak olyan trükkök is, amin még én is meglepődtem. Sajnos voltak azonban olyan versenykategóriák is, amelyekben a versenyzők nem érték el a világbajnoki címhez elegendő pontszámot, például színpadi illúzió kategóriában, de a kártyatrükköknél két első helyezettet is díjaztunk. Úgy gondolom, hogy hatalmas fejlődésen megy keresztül a bűvész szakma, a hagyományos trükkök ötvözése a 21. századi technológiákkal igazi csodákat eredményez. A kedvenc előadásom a legutóbbi bűvész világbajnok Yann Frisch továbbfejlesztett műsora volt, amelyben a bűvészet a zsonglőrködéssel és a kortárs színházzal találkozott” – nyilatkozta a világbajnokság kapcsán Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok, aki a világverseny első magyar és egyben legfiatalabb zsűritagja.

Az idei világbajnokságon ráadásul új Guinness-rekord is született. A versenyző és a részt vevő bűvészek a világbajnokság ideje alatt ugyanis megdöntötték a 2012-ben felállított „106 mágus egyetlen show-műsorban” Guinness-rekordját 137 fellépő bűvésszel. A bűvészek egymás után léptek fel a minimum 1 perces produkciójukkal, így sikerült 5 és fél óra alatt felülmúlni a három évvel ezelőtti rekordot. A kísérletben olyan híres bűvészek is részt vettek, mint például a német származású Otto Wesley vagy a mi világbajnokunk, Hajnóczy Soma.

„Nagyon jó érzés, hogy egy újabb bűvészettel kapcsolatos rekord került be a Guinness rekordok könyvébe, aminek részese lehettem. Izgalmas volt a napokon át tartó zsűrizés után színpadra állni, és bemutatni egy trükköt a kollégáimnak. Sajnos az órákon át tartó bűvészshow-nál nem volt tomboló közönség, mert éjfélkor kezdtük el a műsort, de szerencsére ez nem szegte kedvünket. Én az újságos mutatványommal járultam hozzá a rekord sikeréhez” – számolt be élményeiről Soma.

A következő Bűvész Világbajnokságot 2018-ban rendezik meg Koreában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.