Nem a hely és a név az igazán fontos, hanem a jelenség, ezért sem az iskolát, sem a főszereplőt nem konkretizálnánk, maradjunk annyiban, hogy egy nagyjából átlagos tanintézmény hasonlóan átlagos hatodikos osztályában történt az eset. A feladat is átlagos volt: a tanerő egyoldalas fogalmazást kért, amelyben Toldi farkaskalandjáról várt gondolatokat.

Hősünk alaposan megcsavarta az epizódot: az állati viadalt egy nőstényfarkas bőrébe bújva, egyes szám első személyben mesélte el. Idéznénk a legjobb részeket: „Ez az egész úgy kezdődött, hogy Bélával, a férjemmel elmentünk vadászni”. „Béla a tyúkól felé vette az irányt, de én éreztem hogy valami nincs rendjén. Hazaszaladtam és láttam hogy egy ember fogdossa a kölykeimet.” „Béla, Béluskám, fogdossák a kölykeinket – ordítottam.” „Hajrá Béla! – mondtam neki –, nekifutásból romra! Egy, kettő, háááárom!” „Egész jól ment, úgy tűnt, miénk a győzelem, de akkor megláttam valamit. Ezen a legényen tényleg Gucci van?” „Jaj, mindjárt kinyomja belőlem a szuszt! Ééééés kinyomta. (Mivel már nem élek, átadom a szót kedves férjemnek). Erzsi! – kiáltottam – megbosszulom amit veled tettek! Na jó, akkor nekifutásból! De mielőtt megbosszulhattam volna Erzsit, Miklós fattyú fejbe vert a nőmmel. (Mivel már én sem élek, átadom a szót Arany Jánosnak).” A történet végén a szó a szerzőé lesz, aki ekképp búcsúzik: „Hát igen, mivel én itt vagyok még, remélem sok ideig a Földön, csak annyit mondok hogy: VÉGE.”

Mint megtudtuk, az osztály összes fogalmazója elnyerte a maga osztályzatát – kivéve a fenti szöveg íróját, aki semmiféle jegyet nem kapott. A magyartanár ugyan „nagyon eredetinek” találta az írásművet, „de néhány helyen már soknak”, különös tekintettel a Gucci cipőre. Egyúttal felhívta a szerző figyelmét, hogy szörnyű az írása külalakja, valamint felszólította korábbi restanciáinak pótlására. A külalak valóban megrázó, és a feladatokat is illik idejében megcsinálni, de azért mi melegebb szavakat vártunk volna, és pláne egy jó kövér ötöst. De több szem többet lát: megkérdeztünk hát egy másik magyartanárt, a Magyartanárok Egyesületének alelnökét, vajon ő mit tart az esetről.

Vojnich Erzsébet így látta az esetet

Tamás Ferenc kifejtette: a tanár valószínűleg evidensnek tekintette volna, hogy az átírás készítője imitálja Arany költeményének miliőjét, világát is, és visszaadja az eredeti jelenet drámai feszültségét, érzelmi gazdagságát. A gyerek azonban ezt meg sem kísérli. Az a kulturális minta, amelyet követ, nem az Arany János-féle irodalmiság, hanem más minták, főként a rajzfilmek világa. Így lesz keresztnevük a farkasoknak, ezért vitatkozik a farkas házaspár... A diákszerző ezeket a megoldásokat szellemes játéknak véli, a tanár viszont túlzásnak, talán öncélú poénkodásnak is, és nem tud szívből örülni. Ha több ideje lenne, részletesen kifejthetné, mit és miért tart jónak, mit kifogásol és miért, mit hiányol – de egy ilyen részletes bírálatra sem ideje, sem energiája. Nagy kár,mert ennek (és az ilyen) tehetséges gyereknek érdemi visszajelzésre, okos útmutatásra lenne szüksége –hívta fel a figyelmet.

Az alelnök is úgy találja, hogy a Gucci cipő valóban felszínesebb, feledhető, kihagyható poén. Mint ahogyan a farkasok tyúk(!)vadászata sem ügyes megoldás szerinte. Mindezzel együtt azonban úgy találja, hogy az írásban a maga módján remek a házastársi dialógus; kiváló, ahogyan Toldi hímnek nézi a nőstényfarkast, s ahogyan erre az önérzetes állat reagál; szellemes és koherens, hogy az antropomorfizált farkas érti Toldi emberi beszédét, az viszont csak vonyításnak hallja az állat hangadását; ötletesen abszurd, ahogyan az írás végén a halott narrátor átadja a szót a még élő társának, majd az is elhalálozván, továbbadja Arany Jánosnak, a költő pedig a házi feladat készítőjének – ezek a megoldások Karinthy és Örkény groteszkjeire emlékeztetnek. Mindent egybevetve: a hatodikosok mezőnyében ez figyelemre méltó írás, érdemes és szükséges a szerzőt dicsérni és jutalmazni, hogy legközelebb is legyen kedve játszani, próbálgatni a tehetségét – vélekedett Tamás Ferenc.