Csak ő maradt most a négytagú családból a Millenárison, a gyerekek kicsik még, korán fekszenek, a férje hazavitte őket a rajzfilmek után. Zsuzsa a Csodálatos Júliát, Szabó István filmjét várja, amely fél kilenckor kezdődik majd, eddig még nem látta ugyanis. És egyébként sem esik rosszul egy kis kvázimagányos mozizás, mondja, az egyedül tölthető perceket csak a családos emberek tudják igazán értékelni. Fél kilenctől tízig végre semmi másra nem kell összpontosítania, csak Anette Beningre és Jeremy Ironsra. (Utóbbira azért valószínűleg jobban összpontosít majd.)

A Tér-Film-Zene fesztivál idei helyszíne a Millenáris. Az elmúlt néhány esztendő helyszínéhez képest mindenképpen üdítő a fordulat: a West­end tetejéről költözött a budai kultúrközpont udvarára a programsorozat, ami nemcsak azért jó, mert nekem így sokkal közelebb van, hanem mert a bevásárlóközponton csak viszonylag nagy erőfeszítések árán tudja ép elmével keresztülverekedni magát az ember.

A fesztivál végre visszatért a városba - ahová való. Mert aligha van annál jobb, mint mikor megy az ember az utcán, és hát nem előtte terem egy vászon, pergő képekkel? Vagy valami zene. Igazából mindegy is, milyen. Postás Józsinak is kellemes bukét tudna adni mondjuk a Vörösmarty tér vagy a Kossuth, pláne ha rendelkezésre állnak különféle folyékony tudatmódosítók is, lehetőleg nem aranyárban. A Tér-Film-Zene ráadásul nem éppen Postás Józsikat kínál.

A délutáni matiné, vagyis Kukori és Kotkoda, a Kérem a következőt! és a Kockásfülű nyúl után Gálvölgyi János exkluzív bohózatát lehetett látni, ezt követően a Budapest Acoustic Band következett, most meg a Colombre Band adja az ívet lágyan, nem túl mélyre hatoló, kissé kiszámítható rímtechnikájú, de azért kellemes kis dalokkal. A „jobbos-balos-liberális, az ördögnek ideális" például szívünkből szól, a „szív a szívhez, por a porhoz" sor nyomán pedig szinte látjuk a budapesti dílerkamara reklámszpotját, melegít Stohl András. Nem nagy baj, ha a jelen lévő, a rajzfilmek után is maradó kissrácok nem igazán értik az egyéb szövegekben felbukkanó mondén utalásokat - mert élvezik így is. És ez volna a lényeg.

Nemrég írtunk arról, a zalakarosi kertmoziba ingyenjegyet kap, aki a város egyéb szolgáltatásait is igénybe veszi. Mert a kertmozikat meg kell menteni. Budapesten ez alapértelmezett kondíció, itt már az életben maradás is szolgáltatás-igénybevétel, amiért sokat fizetünk, ilyenformán a Tér-Film-Zene: jár. Ingyen jár nekünk. A mulatsághoz szükséges aszeszoárokért ugyan fizetni kell, de nem többet, sőt, mint egy középkategóriás belvárosi helyen: egy korsó csapolt Dreher ötszáz, az ásványvíz kettőkilencven, a cukros löttyök háromkilencvenbe kerülnek, pogácsát és linzert kettőötvenért majszolhatunk. De akkor se néz ki senki a helyről, ha mindent otthonról hozunk magunkkal.

Mikor megérkeztünk, még közel sem volt táblás ház, mire viszont beköszön a Szabó István-opusz, már alig találni ülőhelyet - vagyis széket. A fűben nyúlunk el mi is, vannak még így néhányan, kisebb társaságok, gyöngyöző korsókkal, már csak a Guantanamera meg a tábortűz hiányzik, minden egyéb adott. Amennyire látjuk, Zsuzsa úgy félóra után elszenderedik, és csak a tízkor kezdődő Stan Laurel-némafilm vége felé ébred, amely alá Gyarmati István rögtönöz remek zongoraszót élőben. Kipihente a hétfőt. Fél tizenegy után nem sokkal elcsendesedik a Millenáris, de néhányan maradnak még kicsit üldögélni. Zsuzsa meg majd legfeljebb kiveszi DVD-n a filmet. És legközelebb nyilván hoz magával szúnyogriasztó szprét is.

Tér-Film-Zene