Kerek és kőkemény: rockmúzeum épül Miskolcon

A Magyar Dal Napján idén országszerte 22 helyszínen szól majd magyar zene, ráadásul Miskolcon elhelyezik végre a régóta tervezett rockmúzeum alapkövét. A tízemeletes épület a magyar feltalálók által szabadalmaztatott úgynevezett gömböcöt formázza majd.

A Magyar Dal Napján, vagyis idén szeptember 13-án Miskolcon hat év után végre elhelyezik a rockmúzeum alapkövét. Hiller István kulturális miniszter 2003 decemberében jelentette be, hogy múzeumot létesítenek a rockzenének. Az ötlet Fedor Vilmos zenésztől, a város alpolgármesterétől származik, aki már korábban gondolkodott azon, hogy itthon nincs dokumentálva a hatvanashetvenes évek zenéje, amely pedig generációk gondolkodására volt hatással. Jó néhányan már nem élnek az akkori nagy zenészek közül, egyes zenekarok pedig rég feloszlottak, és senki nem gondoskodott arról, hogy munkásságuk dokumentálva legyen. 2003 decemberében Miskolcon egy emlékesten zenészekkel beszélgetett erről, és arra jutottak, hogy szükség lenne egy múzeumra. Meggyőzték a minisztert, aki megtette a bejelentést - ám mint kiderült, a megvalósítás már korántsem volt olyan egyszerű.

Fedor Vilmos azt mondja: az elmúlt években többször azt hitték, megvan a szükséges összeg, de csak egy hónapja kapták meg a hivatalos értesítést, hogy a Regionális Operatív Program pályázatán nyertek félmilliárd forintot a befektetők által már összegyűjtött félmilliárdhoz, így ősszel kezdődhet az építkezés. A Miskolci Egyetem és az Avasi lakótelep között, a régi Fűtőmű hasznosítására kigondolt program keretében épül meg egy három épületből álló kulturális park, amelynek egyik része lesz az egyelőre még hivatalos név nélküli rockmúzeum (a másik kettő egy természetvédelemmel és egy tudománnyal foglalkozó központ lesz).

Fedor Vilmos szerint nem pontos a rockmúzeum kifejezés, mert nem csak arról van szó, hogy begyűjtik és kiállítják a nagy zenészek relikviáit. Sokkal inkább olyan intézményt szeretnének, amely nem csak a múltat mutatja be, hanem folyamatosan kapcsolatban áll a kortárs zenével is, és minden korosztályhoz szól. Rendeznek majd például tudományos igényű konferenciát arról, hogyan hatott néhány évtizeddel ezelőtt a rockzene a közgondolkodásra, a társadalmi változásokra, a fiatalokra. A kutatást, a dokumentumgyűjtést pedig KeletEurópára is kiterjesztik. Folyamatosan lesznek időszaki kiállítások, már tárgyalnak Miskolc testvérvárosával, Clevelanddel, ahol a világ egyik legnagyobb rockmúzeuma található, vagy a liverpooli Beatles Múzeummal, de szeretnének egy nagy Woodstockfotókiállítást is.

A tízemeletesre tervezett épület a nemrég magyar feltalálók által szabadalmaztatott úgynevezett gömböcöt formázza majd, és a tervek szerint 2011 tavaszán át is adják a nagyközönségnek. Fedor Vilmos azt mondja, a folyamatos programoknak köszönhetően a múzeum önfenntartó lesz, így működtetése nem igényel majd állami támogatást.

 

Rock múzeum
Rock múzeum
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.