Thury Levente szobrai a Symbol Art Galériában

Őrzök tőle egy névjegykártyát, ez áll rajta: „Thury Levente gólemkészítő”. Thury Levente élete utolsó húsz-huszonöt évében a Gólem-legenda üzeneteit próbálta körüljárni: gólemszobrokat, gólemkerámiákat készített, ezeket számos hazai és külföldi kiállításon mutatta be a közönségnek.

Bár az ember által fabrikált, majd később önálló életre kelt műember több nép legendáriumában, többféle formában felbukkan, mifelénk leggyakrabban a középkori zsidó misztikához kötik. Egészen pontosan a prágai Lőw rabbihoz, aki a XVI. században lábra kapott zsidóüldözések idején, az ott élő zsidó közösség védelmére agyagból és vérből megalkotta a Gólemet, a hatalmas agyagszobrot, majd a szájába helyezte azt a varázserejű papírtekercset, amelytől a szobor életre kelt. A műember tette a dolgát, ám egy idő után önálló akarata és emberi vágyai lettek, fellázadt, rombolni kezdett, készítője és annak közössége ellen támadt, végül csak úgy lehetett megfékezni, hogy a rabbi darabokra törte. Thury Levente, a 2007-ben elhunyt keramikusművész élete utolsó évtizedeiben ezt a legendát vizsgálgatta, ennek főszereplőjét mintázta.

Thury 1965-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia szakán. Eleinte ő is funkcionális kerámiatárgyakat készített. Hamutartókat, edényeket, kisebb használati eszközöket, de már ezeken is megjelentek szabálytalanságok és játékos mellékalakok: kis plasztikus formák, apró emberkék, fura lények. Aztán az 1980-as években rátalált a gólemtematikára, és attól kezdve a keramikusművészből gólemkészítő lett. Az 1980-as évek végén, első gólemkiállításán, a Lajos utcai kiállítóteremben még sűrűn ácsorgó seprűnyeleken ücsörgő pöttömnyi gólemek sokaságát mutatta meg. Az évek múltával gólemjei növekedni kezdtek, lényegében ember méretűekké cseperedtek. Egy évtizeddel később aztán darabokra hullottak, és a művész által akkoriban készített gólemek már csak töredékesen jelentek meg: a fej különféle testrészekkel. A folytatásban ezek a „gólemtörmelékek” különféle talált tárgyakkal egészültek ki: babakocsi kerékkel, kopott textíliákkal, gázálarccal, káddugóval, kicsi alkatrészmaradványokkal, egyéb lomokkal. Ákombákom faszerkezetekből kandikáltak elő, és némelyikük apró, motorikus szerkezetek segítségével meg is mozdult: karját nyújtotta, integetett, végül az alkotó furcsa vicces/elgondolkodtató és feltétlenül irodalmi értékű szövegtöredékekkel egészítette ki a kompozíciókat.

Most, hogy az óbudai Symbol Art Galériában egy emlékkiállítás keretében május első öt napjában ismét láthatunk néhányat Thury Levente gólemjei közül, megint meggyőződhetünk arról, hogy milyen emberi és barátságos, mégis szenvedélyes viszonyban volt a művész az általa készített agyaglényekkel. Gólemjei nem mutatnak ordas indulatot, inkább afféle kedves, visszafogott, némelykor egyenesen megszeppent figurák, máskor bolondos lények, mókás komédiások. Akik ezúttal is már csak főként töredékesen láthatók. Fejek, kezek, testdarabok, akárha a rabbi az imént zúzta volna darabokra őket.

És a tárlat felidézi bennünk Thury Levente egykori gondolatait is. Néhány évvel a halála előtt valahogy úgy fogalmazott: ha csak a magunk alkotta lény lázadásának tanulságait keresné, elég lenne Pinocchióra, Pygmalionra vagy a fából faragott királyfira koncentrálnia. De úgy vélte, a Gólemlegendába ezeknél sokkal többet préselt bele az elmúlt néhány száz év. Annyi mindent, hogy idővel kellően érzékeny lett ahhoz, hogy segítsen értelmezni az életet. Nem véletlen, hogy a Gólem-legenda szinte valamennyi korban foglalkoztatta az embereket. Vizsgálhatták (vizsgálhatjuk) segítségével az emberi viszonyokat, az olykor együttérzéssel, máskor gyanakodva nézett emberi különbözőségeket. Meddig vagyunk önmagunk, hol húzódnak azok a határok, amelyen túl már tiszteletben kell tartanunk másokat, kit akarunk irányítani, miféle öntudat mozgatja a szolgálatra kényszerítetteket. Akik vagy hiteles, valódi lények, vagy ilyen-olyan ígéretek, és varázslatok segítségével létrehozott kreatúrák…

Thury Levente gólemjei szépek, elgondolkodtatók, és miközben az ember nézi őket, felmerül benne a kérdés: Lőw rabbi a jobb, bátrabb gólemkészítő, vagy Thury Levente? Alighanem az utóbbi. Mert ő megadta az általa létrehozott lényeknek a szabadságot, nem félt azok önállóságától, hiszen tudta: műembereit képes magához szelídíteni. Az ő gólemjei türelmet, kedvességet, és a másik lény megértésének, elfogadásának képességét örökölték tőle. Tudom, hogy így van. Thury Levente gólemjei közül én is őrzök egyet a kandallóm szélén. Vigyázok rá. Vagy inkább ő vigyáz rám.

Igen, talán így pontosabb.