Golden Globe: Az idén sincs magyar jelölt

Közzétették az idei Golden Globe-jelöléseket, amelyeket a Hollywoodban dolgozó külföldi tudósítók szavazatai alapján állítanak össze.

A legjobb film kategóriában Paul Greengrass (Phillips kapitány), Alfonso Cuarón (Gravitáció), Stephen Frears (Philomena), Steven Spielberg (Rush – A hajsza), Steve McQueen (12 év rabszolgaság) filmje szerepel. A legjobb rendező kategóriába ebből a csapatból csak Cuaron, Greengrass és McQueen került be, velük versenyez még az elismerésért, hozzájuk csatlakozott David O. Russel (Amerikai botrány) és Alexander Payne (Nebraska), akik egyébként a legjobb musical/vígjáték kategóriában is ott vannak. Sőt, a két említett mű mellett még Spike Jonze (A nő), Joel és Ethan Coen (Inside Llewyn Davis) és Martin Scorsese (Wall Street farkasa) mozijai is ott vannak a komédiamezőnyben.

A zavarba ejtő elosztás lényege, hogy a Golden Globe esetében külön kategóriát tart fent a drámáknak és a vígjáték/musicaleknek és a stúdiók döntik el, hogy épp melyik versenybe küldik a műveiket – nyilván oda, ahol több esélyét látják a győzelemnek. Aztán pedig ember legyen a talpán, aki ezen eligazodik, lévén, hogy a Philomena legalább annyira vígjáték, mint amennyire a Nebraska dráma.

A legjobb idegen nyelvű film kategóriában sajnos az idén sincs magyar film, pedig két művel is nyomultunk a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával: a Deák Krisztina rendezte Aglaját gyártó produkció 3,5 millió forintot, a Szász János A nagy füzetét gyártó cég pedig 1,643 millió forintot kapott. Utóbbi azért csak kevesebbet, mert Szász utaztatásának költségeit a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál fedezte (szintén a filmalaptól kapott ötmillió forintos támogatásból). Nem mellékesen: mindkét film Golden Globe-kampányát – a producerek megbízása lapján – Bunyik Béla, a már említett filmfesztivál igazgatója intézte. Kézzelfogható eredmények nélkül.

A teljes lista:

Legjobb film (dráma)
Phillips kapitány
Gravitáció
Philomena
Rush – A hajsza
12 év rabszolgaság

Legjobb film (musical/vígjáték)
Amerikai botrány
A nő 
Inside Llewyn Davis
Nebraska
A Wall Street farkasa

Legjobb rendező
Alfonso Cuaron (Gravitáció)
Paul Greengrass (Phillips kapitány)
David O. Russell (Amerikai botrány)
Alexander Payne (Nebraska)
Steve McQueen (12 év rabszolgaság)

Legjobb forgatókönyv
Spike Jonze, (A nő)
David O. Russell (Amerikai botrány)
Bob Nelson (Nebraska)
Jeff Pope Steve Coogan (Philomena)
John Ridley (12 év rabszolgaság)

Legjobb női főszereplő (dráma)
Sandra Bullock (Gravitáció)
Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Judy Dench (Philomena)
Emma Thompson (Mr. Banks megmentése)
Kate Winslet (Labor Day)

Legjobb női főszereplő (musical/vígjáték)
Amy Adams (Amerikai botrány)
Julia Louis-Dreyfus (Exek és szeretők)
Julie Delphy (Mielőtt éjfélt üt az óra)
Greta Gerwig (Frances Ha)
Meryl Streep (August Osage County)

Legjobb férfi főszereplő (dráma)
Tom Hanks (Phillips kapitány)
Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság)
Idris Elba (Mandela)
Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club)
Robert Redford (All is Lost)

Legjobb férfi főszereplő (musical/vígjáték)
Christian Bale (Amerikai botrány)
Joaquin Phoenix (A nő)
Bruce Dern (Nebraska)
Oscar Isaac (Inside Llewyn Davis)
Leonardo Dicaprio (A Wall Street farkasa)

Legjobb női mellékszereplő
Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)
June Squibb (Nebraska)
Sally Hawkins (Blue Jasmine)
Julia Roberts (August Osage County)
Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság)

Legjobb férfi mellékszereplő
Barkhad Abdi (Phillips kapitány)
Bradley Cooper (Amerikai botrány)
Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Michael Fassbender (12 év rab)szolgaság
Daniel Bruhl (Rush – A hajsza)

Legjobb eredeti filmzene
Gravitáció
A könyvtolvaj
All Is Lost
Mandela: Long Walk to Freedom
12 év rabszolgaság

Legjobb animációs film
Croodék
Despicable Me 2
Frozen

Legjobb betétdal
Atlas/Hunger Games - Chris Martin
Let it Go/Frozen
Ordinary Love/Mandella - U2
Please Mr Kennedy/Inside Llewyn Davis - Ed Rush, T-Bone, Justin Timberlake, Coen
Sweeter Than Fiction/One Chance - Taylor Swift

Legjobb idegen nyelvű film
Blue Is The Warmest Color (francia)
The Great Beauty (olasz)
The Hunt (dán)
The Past (iráni)
The Wind Rises (japán)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.