Gesztesi eltűnt, elmaradt az előadása

Gesztesi Károlynak szerda este Győrben lett volna fellépése, de a színész nem érkezett meg, telefonon sem tudták elérni, így az előadás végül elmaradt.

Nem volt szextett a győri Vaskakas bábszínházban, pedig a felnőtt nézők már nagyon készültek rá. A 18 éven felülieknek is szóló bemutatókat is szervező bábszínház, a Bánfalvy Stúdió Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextettet mutatta volna be szerdán este, Gesztesi Károly színész azonban furcsa körülmények között nem érkezett meg a tett színhelyére.

Bánfalvy azzal nyugtatta a nézőket, hogy külön kocsival indultak, s ő háromnegyed hétkor megcsörgette Gesztesit. A színész szerint a GPS azt mutatja, hogy csak pár percre vannak a színháztól.

Hogy melyik színházba tartottak, azt nem lehet tudni, mert a győri bábszínházba nem érkeztek meg. A színész a telefonját is kikapcsolta. Bánfalvy Ágnes kénytelen volt bejelenteni a felháborodott közönségnek, hogy az előadás elmarad.

Gesztesi menedzsere és a színész szerdán és csütörtökön délelőtt is elérhetetlennek bizonyult

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.