Gálakoncert a Virtuózokkal

A Virtuózok volt az első tévés komolyzenei tehetségkutató verseny, amelynek egyértelmű célja: minél több embert megnyerni a klasszikus műfajnak.
Az állami televízió műsorában felfedezett fiatal tehetségek az elmúlt évben közönség-kedvencekké váltak, szerepeltek majdnem az összes hazai és jó pár külföldi hangversenyteremben.

Gálakoncerttel köszönti az új évet a Virtuózok Produkció: a Zeneakadémián együtt lépnek fel a jövő reménységei és mesterei. A kicsik kategóriájának győztese, Boros Misi azért nem szerepel a műsorban, mert ekkor éppen Japánban muzsikál. A „nagyok" és a tinik kategóriáinak nyertesei, Gyöngyösi Ivett és Lugosi Dániel Ali azonban eddig még nem hallott darabokkal is készülnek, valamint találkozhat a közönség a szegedi hárfással, Szauer Biankával és a harmonikás Demeniv Mihállyal.

A koncerten a fiatalokkal együtt fellép két nemzetközileg is elismert operaénekes, a Virtuózok-verseny egyik zsűritagja, Miklósa Erika és Molnár Levente. Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel a friss Prima Primissima-díjas Kovács János. A műsort a szintén zsűritag Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia korábbi rektora szerkeszti, aki úgy véli, nem maradhat ki az újévi gálák sikerdarabjai – többek mellett – a Pezsgő-ária Mozart Don Giovannijából vagy Vivalditól a Tél, valamint Bartók, Chopin és Verdi művei.

A hangversenyt a Duna Televízió élőben közvetíti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.