Gaál István Retrospektív az Örökmozgóban

A Kossuth-díjas filmrendező, Gaál István legnevesebb filmjeit láthatjuk február 17-től május 12-ig az Örökmozgóban. A tavalyelőtt elhunyt rendező munkásságát elsősorban nyolc nagyjátékfilmjén keresztül mutatja be az Országos Diákzsűri szervezésében működő Zöld Holló Filmklub február 17-én este induló vetítés-és programsorozata.

Hogy könnyebben és helyesen értelmezzük a látottakat, filmes szakemberek és pályatársak állnak rendelkezésünkre, akik minden vetítés után elemzik a rendező művészetét és bővebben az egyes alkotásokat.

A csaknem három hónap alatt bepillantást nyerhetünk Gaál rövidfilmes és televíziós tevékenységébe is, és a vetítések előtt vagy után egy tea vagy kávé mellett megnézhetjük a rendező olaszországi fotóiból összeállított kiállítást a mozi kávézójában. Ez utóbbit ma este nyitja meg Gaál Réka, a rendező lánya este fél hétkor.

Gaál István (1933-2007) Kossuth-díjas filmrendező, fényképész és operatőr, az 1963-as Sodrásban című filmjével aratta első, és nemzetközi sikerét. A rendező a hatvanas évek progresszív kultúrpolitikai közegében és az európai modernizmus hatása alatt indult el és bontakozott ki, filmjeiben többnyire a felelősségvállalás, a társadalmi szolidaritás, az emberi kapcsolatok kérdésit boncolgatta. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el.

A Gaál István-retrospektív első, ma esti vetítésén két portréfilmet láthatunk a rendezőről, jövő kedden rövidfilmjeiből adnak válogatást, majd március 3-án a Sodrásban című film, 10-én a Zöldár, 17-én a Keresztelő, 24-én a Magasiskola, 31-én a Holt vidék tekinthető meg. Az áprilisi vetítéseket a Legato nyitja, 21-én a Cserepeket, 28-án pedig az Orfeusz és Eurydiké-t nézhetik meg az érdeklődők. Május 5-én egy tévéfilm, az Isten teremtményei, a következő kedden pedig két dokumentumfilm, a Római szonáta és a Keralai mozaikok zárja a sort.

A vetítéssorozatra szóló 12 alkalmas bérletet 3600 forintért, egy-egy alkalomra szóló jegyet 600 forintért (diákigazolvánnyal 450 forintért) válthatunk. A vetítések keddenként 19.30-kor kezdődnek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.