Fura búcsúk a PeCsától

„Megtévesztő, rosszhiszemű gerillaesemény” – a Petőfi Csarnokot üzemeltető cég vezetősége így jellemzi egy közleményben a szeptember 17-től 20-ig tartó, „Mindenki menjen a PeCsába!” elnevezésű zárófesztivált, amelytől el is határolódnak egyszersmind.

Mint írják, a rendezvénysorozat nem a csarnokban vagy annak szabadterén lesz, hozzáteszik: a lebontásra ítélt rendezvényház nem zár be szeptemberben, a hivatalos záróesemény pontos dátumát és a programokat pedig későbbre ígérik.

Ettől függetlenül azonban – derül ki a „nem hivatalos” zárófesztivál szervezőinek válaszközleményéből –, a városligeti Pecsa Napozóréten mégiscsak elbúcsúztatják majd a legendás helyet, méghozzá 25 koncerttel. Azt is közlik: sajnálattal veszik tudomásul, hogy a csarnokot jelenleg bérlő cég nem támogatja az ő emlékkoncertötletüket, s hogy a többhetes egyeztetés sem járt sikerrel, mert az üzemeltető „olyan magas összeget kért, amely eleve bukásra ítélte volna a rendezvényünket”.

Hozzáteszik: eddigi kampányukból egyértelműen kiderül, hogy a négynapos buli nem a Petőfi Csarnokban lesz, vagyis az esemény semmiképpen nem minősíthető sem „félrevezetésnek”, sem pedig „gerillaeseménynek”.

A szeptember 17-én kezdődő fesztiválon eléggé nagy nyüzsgés lesz. Mások mellett föllép a Beatrice, a Takáts Tamás Blues Band, az Auróra, a Napoleon Boulevard, Vörös István (Prognózis), Deák Bill Gyula, Török Ádám és a Mini, a Skorpió, és a búcsú kedvéért újra összeáll az Exotic. De ott lesz a Z’Zi Labor és vele a Veresegyházi Asszonykórus is. (Cs. I. Z.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.