Franciaországban vendégszerepel a romagyilkosságokról szóló előadás

A PanoDráma Szóról szóra című dokumentumszínházi előadása meghívást kapott Franciaországba. A produkció október 25. és 27. között három alkalommal látható a lyoni Sens Interdits nemzetközi színházi fesztiválon.

A lyoni Théatre des Célestins 2009 óta kétévenként rendezi meg a fesztivált, amelyre az emlékezés, az identitás és az ellenállás kérdéseit kutató művészeket, előadásokat hív meg a világ minden tájáról.

A meghívott produkciók a színház segítségével küzdenek a felejtés és a tabuk ellen. Állást foglalnak, feltárják a múltat és szembe mernek nézni fájdalmas igazságokkal. Idén a szervezők Kambodzsából, Egyiptomból, Szlovéniából, Horvátországból, Chiléből, Oroszországból, Lengyelországból, Németországból, Magyarországról, Libanonból, Spanyolországból és Argentínából hívtak előadásokat a fesztiválra, amelynek programján közönségtalálkozók, konferenciák, szakmai beszélgetések, eszmecserék is szerepelnek.

A 2011-ben bemutatott - és több nemzetközi fesztiválon sikerrel játszott - Szóról szóra című produkció témája a Magyarországon 2008-2009-ben romák ellen elkövetett támadássorozat. Az előadásban elhangzó szövegek a verbatim munka elveinek megfelelően eredeti anyagok, amelyek hosszát és sorrendjét az alkotók határozzák meg anélkül, hogy e szövegeket stilizálnák vagy átírnák.

A több mint hatvan órányi anyagból összeválogatatott idézeteket szó szerint viszik színre. Az alkotók készítettek interjúkat túlélőkkel, hozzátartozókkal, ügyészekkel, rendőrökkel, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetőivel, polgármesterekkel, de támaszkodtak a közszereplők publikus megnyilvánulásaira, valamint a médiavisszhangra, illetve megkérdezték az utca emberét.

A produkcióban Bánki Gergely, Feuer Yvette, Hárs Anna, Orsós Róbert, Ördög Tamás, Schermann Márta, Szamosi Zsófia és Urbanovits Krisztina látható. Az előadás ötletgazdája és kreatív producere Lengyel Anna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.