Francia gúny Szegeden

A tavalyi sikeres produkciók továbbjátszása mellett három premierrel, Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjével, Gogol Háztűznéző című vígjátékával és Puccini Bohémélet című operájával kezdi az új évadot a Szegedi Nemzeti Színház.

Az Orfeusz az alvilágban a Magyarországon rendszeresen játszott bécsi vagy német operettekkel szemben francia mű, amely mindent kigúnyol, mindent megmutat a másik oldalról is, s amiben semmi sem szent - mondta Iglódi István rendező a színház szeptemberi-októberi programjáról tartott keddi sajtótájékoztatón. Hozzátette: így a mű képes az emberi kapcsolatok tágabb és mélyebb ábrázolására.

A pénteken bemutatandó darab címszerepét László Boldizsár és Bakos-Kiss Gábor alakítja, Eurydikét pedig Kónya Krisztina és Bucsi Annamária játssza.

A prózai tagozat Gogol Háztűznéző című vígjátékával indítja az évadot október 9-én, a darabot Bodolay Géza - egy korábbi komáromi bemutatóhoz készült - fordításában láthatja majd a közönség. Az előadást Juronics Tamás rendezi, aki néhány éve már Kecskeméten is színpadra állította a művet, mely több mint kéttucatnyi előadását a közönség akkor élvezte és szerette.

Puccini - Pál Tamás rendező megfogalmazása szerint a nyomorról és az emberi felelősségről szóló - operáját, a Bohéméletet október 30-án mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház. Az olaszul előadott műben Rodolfo, a költő szerepében László Boldizsárral és Boncsér Gergellyel találkozhat majd a közönség, Mimit pedig Kónya Krisztina és Pasztircsák Polina alakítja, akinek ez lesz az első magyarországi színpadi fellépése.

Az előadások mellett október 13-án a színház különleges programokkal várja a Szegeden tanuló több mint harmincezer egyetemistát. Ezen a napon "idegenvezető" kalauzolásával az érdeklődők bepillanthatnak a kulisszák mögé, megismerhetik a műhelytitkokat, egyetemi oktatók, rendezők és közreműködők ajánlják majd a közönség figyelmébe az évad egy-egy bemutatóját, s még egy Guinness-rekordot is igyekeznek majd fölállítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.