Fotóhónap 2010 – Munkácsi, Hervé, Escher a középpontban

A múlt héten nyílt Think While You Shoot című Martin Munkácsi kiállítás, vagyis a divatfényképészetben (is) úttörő művész életművét mintegy 280 fotográfián keresztül bemutató, a Ludwig Múzeumban látható tárlat mellett Lucien Hervé és Escher Károly nevével fémjelezhető az idei Fotóhónap 2010 programsorozat.

A kétévente megrendezett fesztivál igazgatója, egyszersmind a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Szamódy Zsolt a Fotóhónap sajtótájékoztatóján elmondta: nehezen találták támogatókat a rendezvények tető alá hozásához, végül azonban mégis sikerült, így nem szakad meg a Fotóhónap folyamatossága, nem kényszerülnek kihagyni egy évet.

A fesztiváligazgató hozzátette: az események alapvető célja mellett, vagyis hogy bemutassák az alkotó fotográfia kiemelkedő alkotóit és azok műveit, az is célja, hogy e művészeti ágat - Európa többi részéhez és az Egyesült Államokhoz hasonlóan - rangján kezelje a közvélemény.

Számtalan kisebb-nagyobb tárlat mellett a Lucien Hervé születésének századik évfordulója alkalmából megrendezett életműkiállítás a Fotóhónap központi rendezvénye. A Szépművészeti Múzeumban október 28-án nyíló tárlaton az ismert, híres képek mellett eddig soha ki nem állított képeket is láthat a nagyközönség. Ahogy Baki Péter, a Lucien Hervé 100 egyik kurátora elmondta: a hat szekcióban tálalt exhibíción a mester építészeti fotói mellett élet- és zsánerképekkel, Párizsban készült felvételekkel, sőt időskori otthoni csendéletekkel is találkozhatunk. A kurátorok összesen 40 ezer képből válogatták az itt bemutatott százat.

Ismeretlen ismerős - ez a címe az Escher Károly életművét bemutató kiállításnak, amely október 21-től látható a Mai Manó Házban. Albertini Béla kurátor elmondása szerint 75 fotó mellett 8 tárló és 5 tabló segít elmerülni a roppant œuvre rejtelmeiben, megismerhetjük a művész hétköznapjait is, így például fény derül arra a rejtélyre is, miért büntette meg egy rendőr 1951-ben Escher Károlyt húsz forintra. Az egyik legjobb magyar fotós-riporter személyéhez további két kiállítás is kapcsolódik a Fotóhónapban. Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) „Egy rejtőzködő életmű" címmel az intézmény birtokában lévő 38 ezer kocka negatívból válogatott anyag látható, amely a rendezők ígérete szerint egy eddig ismeretlen Escher-arcélt villant fel október 22-től. Ugyancsak 22-én nyílik a Fotó: Escher című tárlat a József Attila Klubban, amely az Escher-család budapestivé válásával, fővárosi hétköznapjaival foglalkozik, különös tekintettel a VI. Kerületben töltött évekre.

A Fotóhónap 2010 az említettek mellett is számos csemegét kínál a fotóművészet kedvelőinek, a teljes programlista a www.fotohonap.hu oldalon érhető el.

Escher Károly Önarckép, 1930
Escher Károly Önarckép, 1930 k., Gvadányi gyűjtemény
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.