Hosszú, kemény vallatásra sem tudnám szabatosan megfogalmazni, mit láttam Horváth Csaba az előadók egész testét igénybe vevő Isteni vidékek cégérű másfél órás előadásából a Trafóban. Elmondani a táncban történést, szavakká fogalmazni a látottakat, noha ez a recenzens munkája, járhatatlan. Nincs elmondható mese. Nincsen főszereplőre gyűrt belső történés. Bár az Isteni szavak szerzője bevezetőül nyilatkozta, hogy az ókori görög drámairodalom vezette színpadi tollát, ebből semmit nem éreztem.

A játékidő 90 percét feszülten figyeltem mégis. Nem vágytam irodalmi azonosításra. Beértem vele, hogy a Forte Társulat előadói fölkavartak, közeli kapcsolatba kerültem velük, és ők velem, mint a nézővel.

Benedek Mari grafitszürke öltönyben, színes trikóinggel egy sorban szembefordulnak előadók a nézőkkel. A női szoknyák alul buggyosan záródó a testnek szabad mozgást engedő szabású. Nem katonai számbavételre, sem szavalóestre gyülekeznek. Csak odaállnak zsinórban. Megszólal Földeáki Nóra egészségesen zengő hangja, a terem minden sarkába eljutó tiszta intonációval. Valami görög irodalmi ünnepiesedés veszi kezdetét tehát.

Három-négy szótag után Földeáki ugyanolyan kicsiszolt, artikulációs biztonsággal folytatja szövegét tökéletesen érthetetlenül. Nekifut ismét a sornak. Összebogozódik a nyelve. Nem halandzsázik. Ismeretlen nyelven beszél. Nincs hozzá nyelvtanunk és szótárunk. Mégis, mintha értenénk érzelmi értékét közlésének. Kiegyenesedik a szöveg artikulációja érthetővé, de nem megérthetővé. Zenei értékű megszólalás, nem racionális közlés. Földeáki vadul oldalt fordul és a mellette álló Blaskó Borira rárivall egy vadállati hördülésű „nem"-et. A továbbiakban a többiek el beleakadnak méltóságteljes zenei nyelv büszkén közölt érthetetlenségébe. Kondás Zoltán sokféle hangeszközű zenei megszólalásait a színlap nem zenének szólítja, csak hangeffektusnak. Később Krisztik négykézláb kutyailag fürgén futkározik, közben szoprán állathangon vinnyog. Nem verbális szólam. Állati közlés. Emberen túli vinnyogás. Fájdalom hangja vagy a fizikai erőfeszítés kiváltotta érzelmi megriasztó-megkapó szólam. Irracionális intonáció, mégis tisztán érthető.

Az idős néptáncos Gantner István megszeppent dialógjai, jajszavai emberi viszonylatokat fejez ki. Lőrinc Kati monológja nem a kimondott szavak logikai erejével hat, a világi zűrzavarban megszólaló, logikailag nem kapaszkodó érzelmi hanghatás. A haját feje búbján Rigó Jancsi csokoládékúp kontyban viselő Zarnóczai Gizella Szókratész párbeszédeit mondja tisztán, sehova nem illeszkedően.

A szöveg tiszta artikulációja egyenértékű a pontos tisztasággal letett mozdulatok összehangzásával. A lágy ugrások, elbűvölő forgások, légben repdesések helyett szögletes, katonás mozgásrendszerek foglalják el a teret. A bő képzeletű, dúsan ismétlődő koreográfiák küzdést, kívülről hideg fegyelmű, belülről érzelem gazdag párkeresést, brutális kapcsolatokat váltogat kiengesztelődő bajtársiassággá. Úgy érezzük, mintha a táncok ugyanolyan szaggatott mozdulati artikulációval beszélnének, akár a verbális kifejezések. A hórihorgas Andrássy Máté pucértestű szólója kiszorított magányt testesít meg. A két színlapon nem szereplő táncos-táncosnő partnere kezét, testét keresi, őrizve önző magányát. Elszigetelten egymástól, mégis együtt, megharcolva egymás testével, de nem ellenséges viszonyban artistacsoportként működnek össze. Kádas József önálló személyiségként illeszkedik az egy irányba haladó, személyiségük autonómiáját fölemelő érvényesítésével.

Feltépi körömmel a balett padló csillogó csíkjait. Alábújnak, befojtják egymást, hengergetik a másik testét. Végül függőlegesen toronylanak egymás mellet. Földre zuhanva elvéreznek