Fischer alapította együttes lett a kismartoni kastély rezidens zenekara

A Fischer Ádám alapította Osztrák–Magyar Haydn Zenekar lesz az év végétől a kismartoni Esterházy-kastély rezidens együttese – írja a volksgruppen.orf.at. 

A zenekar együttműködési megállapodást kötött a kastélyt kezelő Esterházy Magánalapítvánnyal. Az 1987-ben alapított együttes így állandó fellépési lehetőséget kap, és nemzetközi tevékenységét is bővítheti.

A magyar nyelvű osztrák portál úgy tudja, hogy a rezidens zenekar státuszt maga az együttes kérte, ezáltal is kifejezve Haydnhoz és a történelmi helyszínhez való szoros kötődését.

A zenekar és az alapítvány közötti megállapodás 2020-ig szól. Az első koncertet 2017. január 14-én az Esterházy-kastély Haydn Termében adja a zenekar, amelyen Haydn A teremtés című oratóriuma csendül fel Nicolas Altstaedt vezetésével.

Az együttműködés keretében a zenekar négy koncertet ad a classic.Esterházy koncert-sorozatban, illetve ugyancsak négyszer lép színpadra az új kismartoni őszi fesztiválon – írja a portál.

A zenekart egyébként 1987-ben Fischer Ádám alapította bécsi és budapesti zenészek részvételével.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.