Augusztus 13. és 19. között ismét, immár hatodjára különös, elvarázsolt hely lesz az amúgy is gyakran ékszerdobozként emlegetett Kaposvárból, amely erre a hétre a komolyzene fellegváraként fogad be játszót és kultúrára szomjas nézőt-hallgatót egyaránt. Igen, ez a Kaposfest. Egy fesztivál, ahol a zene ereje megérinti a közönséget, akik olyan intim viszonyba kerülnek ebben a viszonylag kicsi térben a játszó művészekkel, hogy valósággal együtt élnek, együtt lélegeznek, kiszakadva jól megszokott voyeur-pozíciójukból és valóban részessé válnak.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a fajta intimitás közel sem minden koncertélmény sajátja, és a Kaposfest esetében nem is korlátozódik a koncertterem falai közé. Mert hiszen ezen a héten nincsen abban semmi meglepő, ha a világ legnívósabb színpadain rendszeresen fellépő, a klasszikus zene berkeiben sztárokként és/vagy feltörekvő ifjú titánokként számon tartott zenészek fesztelenül leülnek mellénk egy kávéra és váltanak velünk néhány barátságos szót.

A tegnapi, még Budapesten, a Vakok Intézetében tartott főpróbán már fel is sejlett valami ebből a magával ragadó hangulatból. Celeng Mária szopránénekesnő és Farkas Gábor zongoraművész, ugyan még sosem kooperáltak, sőt lényegében aznap találkoztak először, néhány percen belül remek összhangban és alázattal működtek együtt. Bach- és Mozart-műveket próbáltak, no és egy több dalból gyűjtött „Strauss-csokrot", amelyet az énekesnő maga válogatott és amelynek mindegyike - stílszerűen - egy-egy virágról szól. A szünetben elmondták: mindketten nagy örömmel fogadták a meghívást, egyrészt mert még sosem játszottak a Kaposfesten, másrészt pedig mert az év legnagyobb részében mindketten szólókarrierjüket építik, így a fesztivál és az együtt játszás, az egymásra hangolódás és figyelés izgalmas tapasztalat számukra.

Mária azt is elárulta, miért szereti a fesztiválra hozott műveket: szerinte Bach zenéje szenvedélyes és érzéki, Mozart olaj a hangnak és tele van humorral, de valójában Strauss áll hozzá a legközelebb. Egy-két órával később zsongással, vidám üdvözlésekkel telt meg a levegő, az első széksorok pedig tokokkal-vonókkal: megérkezett az Erkel Ferenc Kamarazenekar, amely Baráti Kristóffal Haydn C-dúr hegedűversenyét szólaltatta meg. A munka közben elcsíptünk egy kósza instrukciót: „napfényesebben" kéne játszani, javasolta valaki. És hogy, hogy nem, amikor a következő szólamok felcsendültek fel, úgy tűnt: még a Nádor-terem festett üvegablakain is beszüremlett néhány késő nyári fénynyaláb.

Megérinti a közönséget A szerző felvétele

A siker titka tehát részben biztosan ez a közelség, a közvetlenség és maga az életre kelő művészet, és persze az a nagy adag profizmus, amivel a játszó művészek kápráztatnak. Az előző évek tapasztalatai alapján tudjuk: a hallgatóság odavan értük, egymásra figyelésük, harmóniájuk, összhangjuk és karizmájuk mindenkire sugárzik, mindenkinek kivédhetetlenül pozitív impulzusokat ad. Mindez együtt annyira hatásos, hogy erősen hajlunk arra: aki itt nem szeret bele örökre a komolyzenébe, nos, azon a Jóisten sem tud segíteni.

Tehát a legjobb dolog, ami történhet velünk ebben az augusztusi kánikulában, hogy leutazunk néhány napra vagy akár egy hétre a Somogy szívébe, kiszakadunk egy kis időre a hétköznapok taposómalmából és csak hagyjuk sodródni magunkat, a lelkünket a zene hullámhosszán. Akár a nézőtér közepén, akár a színpadon egy fesztiválpárnán üldögélve. A csütörtöki nyitó nap menüjében, az este hétkor kezdődő nagykoncert műsorában Haydn, Massenet, Paganini, Csajkovszkij, Sarasate, Händel és Halvorsen mesterművei kaptak helyet a házigazdák, Baráti Kristóf és Várdai István, valamint Farkas Gábor és az Erkel Ferenc Kamarazenekar tolmácsolásában.

Kedves közönség, öveket becsatolni, szemeket lehunyni, füleket hegyezni: ma kezdődik a varázslat!