Filmesek harca Snowdenért

A Sony Pictures májusban megvásárolta Glenn Greenwaldnak, a Guardian egykori nyomozó újságírójának magyarul A Snowden-ügy. Korunk legnagyobb lehallgatási botránya címmel megjelent könyve filmjogait.
A James Bond-filmek két producere, Michael G. Wilson és Barbara Broccoli fiktív történet helyett ezúttal a valóságból vett sztorira építi majd a filmet. Ez nem szokatlan a Sonynál, ilyen volt például a Facebook történetét feldolgozó A közösségi háló, az oaklandi baseballcsapatról szóló Pénzcsináló vagy a szomáliai kalózakciót feldolgozó Phillips kapitány.

Szeptember végén viszont Olivier Stone is bejelentette, hogy januárban Münchenben kezdi forgatni a saját maga által írt forgatókönyv alapján a Snowden-sztorit. A Nemzetbiztonsági Ügynökségnél folyó lehallgatások kiszivárogtatóját Joseph Gordon-Levitt – többek között az Eredet és a Fifti-fifti főszereplője – alakítja majd.

A londoni Times szerint jogvita várható, bár Stone két másik könyvet nevezett meg, amelyből dolgozott. A Sony nem fog belenyugodni, már túlságosan sok pénzt fektetett bele abba, hogy egy, a sztárrendezővel folytatott versennyel kockáztassa.

Az Edward Snowden-történet címmel különben már bemutattak az idén egy kanadai filmet, amelyet Jason Bourque rendezett és Kevin Zegers játszotta a hőst (vagy árulót, aminek az amerikai kormányzat tekinti őt.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.